LPT portos cd író - Szétszedtem project itt is HP CD-Writer 7500

A témában megjelölt külső cd-írót is kaptam, táp meg minden nélkül. Az LPT párhuzamos nyomtatóportra csatlakozik.
Egy párhuzamos kábellel összekötöttem a géppel, majd szétszedtem és belebuheráltam egy normál PC tápot és azzal hajtottam meg. Mert láttam hogy egy teljesen hétköznapi cd meghajtó van beleépítve. IDE kábel, ATA tápkábel. Ebből jöttem rá hogy mennyi áram kellene neki meg hova.
Két érrel be tudtam kötni, egy megy az +5V-ra, a másik a +12V-ra, a földeket pedig egyesítettem és sehova sem kötöttem. A párhuzamos kábelen keresztül kapja a földet és úgy is működik... lusta voltam 3 eres kábelt keresni. :-)D


De a Hewlett Packard fasza cég terméktámogatás terén, volt fent a honlapjukon xp-hez való párhuzamos portos cd-meghajtó driver!! Sőt még az angol használati utasítás is fent van.

Tehát tápot és az összekötést megoldottam, az xp fel is ismerte, drivert elfogadta, aztán jelenleg úgy látszik az eszközkezelőben mint egy normál cd-meghajtó. Semmi különbség nem látszik!!  Ugyanúgy működik, nyitható a tálca szoftveresen, a nero 7 is felismerte stb. Csak egy picit lassú ugye mert LPT port nomeg a meghajtóra ez van írva: 2x/2x/24x CD-Recordable/ Rewritable Drive

De a cd-t be is olvassa, az írást nem próbáltam ki de tuti az is működik.

Aztán kipróbáltam hogy az IDE dvd meghajtómat így felismeri-e a gép. És csodák csodája, beraktam egy LG DVD olvasót és voalá azt is felismerte az LPT porton keresztül.  A DVD-t is beolvasta.

Aztán kipróbáltam winyóval. Na akkor már az egészet sem ismerte fel, felkiáltójel volt mellette az eszközkezelőben.

Itt vannak a képek:

Közvetlen szétszedés után:

 Meghajtót is kiszedtem:
 A meghajtót magát is szétszedtem, 1999-es gyártású:
 Több a fém benne mint a maiakban, a cd pörgető motor is rézből van, rajta filc vagy gumi a jobb tapadást elősegítve. Sőt ékszíjas a tálca nyitása és érdekes módon a mai napig működik és nem rohadt le róla.

Itt a trükk, ez az elektronika, meghajtóból egy normál IDE optikai meghajtó is jó csak kell ez az átalakító:

Itt már a tápegység tetején van az egész, az elektronikának is kell 5V a táptól:

 Optikai meghajtókat igen, winyókból kettőt próbáltam de egyet sem ismert fel:
Az az egész pedig egy fémmel bélelt műanyag dobozban volt benne. Nem volt nekik elég a műanyag doboz, 1,5mm vastag lemezzel bélelték ki (tolómérővel lemértem).


Magyarul ez ütésálló, tartós használati cikknek készült. Sőt a meghajtó tálcáján még gumicsík is volt hogy ne menjen bele a por. Ilyen sok mai meghajtóban még a mai napig sincs!


Az egésznek igen nagy súlya van. Sajnos elfelejtettem egészben lefényképezni, na majd máskor.



Soha nem hallottam LPT portos cd-íróról, így gondoltam megosztom veletek ezt az élményem.

Döbbenet hogy 1999 óta vagyis 10 év alatt annyit fejlődött a számítástechnika hogy ezt a meghajtót el is felejtettük és már múzeumba való. Az is csoda hogy sikerült beüzemelnem.
Ez 2x-esen ír, a maiak 52x-esen is tudnak tehát 26x-os sebességnövekedés(fejlődés)  történt azóta.

A mai gépek, cd-íród na hol lesznek 10 év múlva? :-) :-)

Ha van nektek is hasonló cuccotok kérlek írjátok meg.


Ja és nem a kukában végezte hanem összeraktam és elraktam, jó lesz még valaha valamire!

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hasonlóval kinlódom.

    No name külső LPT-s ház saját táppal, beleraktam egy IDE CD írót, de fel sem ismeri a gép.

    Ha lenének tippjeid megköszönném.

    VálaszTörlés
  2. Ha noname akkor driver sincs hozzá és driver nélkül meg dobhatod ki.
    Nekem az volt a szerencsém hogy márkás volt így még a gyári oldalról le lehetett tölteni hozzá a drivert.
    Próbáld meg a HP-s driverrel:
    http://h20000.www2.hp.com/bizsupport/TechSupport/SoftwareDescription.jsp?lang=en&cc=us&prodTypeId=329290&prodSeriesId=34303&prodNameId=12471&swEnvOID=228&swLang=8&mode=2&taskId=135&swItem=co186en


    Simán driver nélkül hiába dugod be, nem fogja felismerni a gép még ismeretlen eszköznek sem. :-(

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Van nekem egy LG GCR-8523B író és olvasóm. Meg valósitható hogy egy külső Ír és olvasó legyen laptophoz csatlakoztatva???

    VálaszTörlés
  4. Nekem van küldenék képet csak nem tudok

    VálaszTörlés