Biciklikarbantartás házilag

Attól hogy most volt egy bicikliszereléses post az nem jelenti azt hogy az tegnap történt. Két post témája között akár évek is lehetnek. Majdhogynem naponta teszem fel, visszamenőlegesen a szereléseimet.
De kivételesen a mostani karbantartás (igen, nagyritkán nállam ez is szokás) az most nyáron volt (2011).
Nagyon berakódott homokkal az ezeréves kerékpárom hajtóműve, nomeg nyikorgott a középcsapágy így azt még cserélni is kényszerültem.
Lássuk a képeket:
Elősszöris kiszereltem a hátsó kereket majd a kerékből meg a tengelyt, a tengely kijön belőle úgy is ha ügyes vagy hogy a racsnit nem szeded le:
Nade a racsnit is le kéne szedni valahogy. Racsnileszedő nélkül bele se kezdj! Én még régebben megpróbáltam leszedni leszedő nélkül. Nem jött le:
De elárulom neked, most kértem kölcsön leszedőt, de azzal sem egyszerű a levétel. Pláne olyan racsninál amit 1000 évente egyszer akarnak leszedni....
Mert a racsnileszedőre hiába rakok francia kulcsot, villáskulcsot, egyszerűen nincs akkora nyomatékom hogy letudjam tekerni a kerékről a racsnit. De itt a tuti megoldás, elárulom neked hogyan szedheted le a fogaskerekeket a hátsó kerékről:
Nos a leszedőt fogd be a satuba:
Helyezd rá a kereket a racsnival majd a kereket képzeld a Titanic kormányának, kezd el tekerni jó erősen hogy elkerüld a jéghegyet:
Ja igen, egy fontos kérdést biztos feltesztek nekem: merre kell tekerni? :-) Ezt én is sokszor feltettem magamnak. Amerre megakad a racsni vagyis nem krepeg hanem megáll, na arra nem szabad tekerni. Mert ahogy tekered a pedált, akkor a lánc a racsnit pont rászorítja a menetre hogy ne tekeredjen le menet közben. Ezért a racsni úgy van kialakítva hogy csak akkor jön le ha a másik irányba tekered. Így menet közben nem tekeredhet le a racsnid csak úgy. De mivelhogy össze-vissza forgatja az ember a kereket ezt így úgyse tudja kilogikázni. Én ezért tekertem erre, jé aztán mégiscsak arra tekerve jött le. De így a fenti képen látható módszerrel egész könnyen lejött a racsni(persze sok csavarlazító spré befújása után...):
Nade így csak a kerék másik csapágyához fértünk hozzá, a racsnit így még nem tudom kitakarítani (szalajt és recseg-ropog), ezért azt is szétkéne szedni valahogy:
- a két kis lyukba kéne belekapaszkodni valahogy (célszerszámmal) de ha nincs azt is esélytelen szétszedni. Hidd el nekem, kipróbáltam:
De a középcsapágyat (amin a hajtókarok is vannak) annak meg nehogy nekiállj célszerszám nélkül... én nekiálltam, kalapáccsal szétvertem a hajtókarokat mire lejött a tengelyről a hajtókar. Szóval hiába drága a célszerszám, legalább kérj kölcsön vagy vegyél egy gagyit.
De én pl racsniszétszedő célszerszámot nem is láttam, senkinek sincs és a környéken sem kapni így meg kell oldanom aznélkül a tisztítást, hát az egészet, úgy ahogy van bevágtam egy benzinnel teli játékvödörbe:
Aztán sima ecsettel meg elkezdtem festegetni, így a sok szennyeződés le is jött róla. A láncot is megéri ebbe beleáztatni. Szerencsémre van patentszem a láncon így könnyedén szét tudtam feszíteni csavarhúzóval:

A lánc meg a racsni tisztítása után, és a benzin kiöntése után csak ennyi homok maradt vissza a vödörben:
A "gramm mániás" biciklibuzik ha ezt meglátnák hogy nekem csak mennyi dzsuva volt csak a láncomon és a hátsó fogaskoszorún meg a racsniba akkor sírva menekülnének innen. Basszus, tehetek én róla hogy tanyán lakom és messze a bekötőút? :-) D

AMúgy összerakáskor már ajánlatos előbb a tengelyt visszaszerelni a kerékbe és beállítani a kónuszhézagokat, VÉLETLENÜL SE HÚZD SZOROSRA, egy kicsit kotyognia kell a tengelynek és könnyen forognia. Zsírozni se felejsd el a csapágyakat.
Ha fullrafosod zsírral az sem jó, beleragad mindenféle kosz, aztán ha maga a golyó is inkább csúszik a sok zsírtól bemaródott perselyben akkor is csak jobban kopik, szóval szírból mértékletesen. Ha nagyon kotyog akkor az megint baj, csak nagyon kicsit kotyogjon a csapágy mert különben szintén kopás a vége. Én egyszer izomból ráhúztam az első kerekem csapágyát: 30 nap alatt fullra elkopott az új csapágy majd végül megszorult a tengely, az egész persely meg bemaródott.
Ja és persze a csapágyat se fordítva tedd vissza, pl így helyes:
Ha már kigurulnak a csapágygolyók a golyóskosárból akkor nagyon ajánlatos cserélni az egész csapágyat. 100 Ft/db szóval nem éri meg szarozni vele, de ha ennyi pénzed sincs akkor kézzel a kigurult csapágygolyókat a megrongálódott kosárba visszatéve, bő zsírral bezsírozva is elmegy egy darabig a gép. De amíg a golyókosárból nem gurulnak ki a csapágygolyók addig én nem szoktam bele újjat venni.

A racsnit épphogy csak tekerd rá, ne szorítsd meg, majd a lánc rászorítja. Persze a váltót majd az utóbbi után állítsd be:
- sima láncváltónál ( 1500Ft-ért vettem a gazdaboltban) is van két végállás beállító csavar. Úgy állítsd be hogy a lánc a fogaskerekeken kívülre ne mehessen. 




Ha szalajt a biciklid akkor nem biztos hogy a hátsó agy/ racsni akármi a szar. Lehet hogy kinyúlt a láncod, ami szarrákoptatta a lánckereket elöl vagy hátul. Nekem egyszer az első lánckerekemen szalajtott a lánc. Megilyedtem hogy jajj, racsnit kell majd cserélni. De nem, elég volt csak köszörülni a lánckereken. :-)
Nekem így néz ki a  kismértékben kopott hátsó racsni lánckereke:




Ui: jól húzd meg a kerekeket!

20 megjegyzés:

  1. Két lyukas racsni kupak leszedése:
    Szög+Kalapács, és órajárásával megegyező irányba(!), tehát a keréken kell lennie a racsninak, vagy valahogy rögzíteni a belső részét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de mi a neve ennek a szerszámnak: két lyukas racsni kupak leszedő.

      Törlés
  2. Én is úgy szoktam.. szög+ kalapács persze csak ésszel! Óra járásával megegyezően. Kijön a kis menetes gyűrű, alatta a sok kis csapágygolyó (vigyázz, nem csak ennyi van benne hanem alul van egy kb 1,5-2x ekkora átmérőjű csapágy is még több golyóval tehát óvatosan a leszedéssel és tégy a tengely és kerék alá valami nagy ruhát kisimítva, hogy egy csapágygolyó se guruljon el szem elől.) elvileg 72 golyó van benne, 32 a kis, 40 a nagyobb körben de nem vennék rá mérget. a lényeg, hogy 1-2 golyónál nagyobb hézag ne legyen összesen a csapágygolyók között egyik csapágyban sem különben kottyan és jobban fog kopni.)

    Miután leszedted a racsnit, szedd ki a két fogat a "rugóval" (ami egy erős kis acél drótgyűrű-ha még valaki nem látott ilyet) aztán ruhával vagy fadarabbal együtt be lehet fogni a satuba ott, ahol a két kis fog volt (itt nem kör felületű tehát jobban megáll a satuban) kicsit húzol a satun (annyit, hogy ne forduljon át a két kis "lapolt" felületnél ahol a 2 fog volt), vagy max egy picit szorítsa de rá(ezt csak akkor ha van a satuban mellette fadarab vagy ruha) ne tépd, mert szétkúrja az egészet!!!) aztán már lehet is tekerni kereket titanic kormány szerűen óra az járásával ellentétesen (úgy ahogy egyébként a racsni összeszerelt állapotában hátrafelé, tehát arra forogna ahol enged, előrefelé meg ugye hajtana.. tehát arrafelé szorulna rá!)

    VálaszTörlés
  3. sziastok 7 fogaskerekes szeretnék szétszedni ebe kéne segitség aki tud irjon többit elmondom
    deiren@citromail.hu

    VálaszTörlés
  4. Köszi nagyon hasznos(praktikus) dolgokat írtál.

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok
    Segítséget szeretnék kérni,az alábbiban. A biciklimből
    erőgép lett. Mi lehet az oka, hogy nehéz tekerni, 1-2órai tekeréstől elfáradok, van úgy hogy hamarabb. Az a gyanúm, hogy a tengelycsapágyakat szét kellene szednem kicserélés
    okán. Vajon a hajtókar alatt is vannak csapágyak?
    Válaqszokat előre is köszönöm Zebulon

    VálaszTörlés
  6. helló! szeretném kérdezni, hogy ilyen fogaskerék leszedő kulcsot hol a francban lehet szerezni???

    VálaszTörlés
  7. köszi, ez jó segítség volt, bár még nem tettem vissza, remélem nem okoz majd nagy problémát :D

    VálaszTörlés
  8. Hali!
    Azt hogyan tudom megállapítani, hogy menetes vagy milyen agy van a bringán, ha rajta van a lánckeréksor. Továbbá, ha csak a csapágyakat akarom újrazsírozni, akkor is le kell venni a lánckeréksort?
    Kösz!
    Üdv!

    VálaszTörlés
  9. Nekem nem akar menni :( majd meg próbálom a te módszeredel de nincs ithon csavar lazító :D és nincsenek nyitva a boltok :(

    VálaszTörlés
  10. Hát jó Hólnap neki fogok :D ez meg nehezíti hogy kicsit rozsdás de mindent meg teszek egyébként kezdő vagy még...

    VálaszTörlés
  11. Hát jó Hólnap neki fogok :D ez meg nehezíti hogy kicsit rozsdás de mindent meg teszek egyébként kezdő vagy még...

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    Mire kell nagyon figyelni a racsni, ill. az agy szétszerelésénél? Mi az, amit nagyon el lehet szúrni, ha még sosem csináltam ilyet?
    Köszi a választ!

    VálaszTörlés
  13. Szia,lenne egy érdekes kérdésem.2db egyforma csillagküllős első kerekem.Az egyikből lehetne hátsót csinálni,vagyis racsnit feltenni rá?

    VálaszTörlés
  14. Ja 2db bmx kerékről van szó.

    VálaszTörlés
  15. Mit tegyek a rozsdás és kopott kormánnyal a BMX-emen? Hogy oldhatom meg?

    VálaszTörlés
  16. Mièrt csinálnak ilyen racsnis dolgot, meg közèpsö hajtoműt,egy átlagember megsetudja javitani otthon !!! Ha elviszed javitatni az meg ezrekbe kerűl ! Mennyivel egyszerübb a kontrás kerèkpár szerelèse !!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanazért, amiért az átlag ember cipőt javítani sem tud, tv-t javítani sem, stb. Egy mostani új autóban is jó eséllyel biztosítékot tudsz cserélni, esetleg lecseréled a kereket, vagy kicseréled az izzót és ennyi. Célszerszám és tudás nélkül az autót is elviszed szerelőhöz...

      Törlés