A kismegszakító az nagyon jó találmány, ledurran aztán visszakapcsolod. Túlterheled, leold majd visszakapcsolással megint működik. De régen csak olvadóbiztosítékok voltak és vannak is sokhelyen. Sajnos ha az olvadóbiztosíték kiold akarom mondani kiolvad akkor bizony lehet menni a boltba másikat venni. Nade néha se pénz se bolt, de sok helyen ha van pénz és van bolt akkor a boltba nincs biztosíték.
Szóval a patkolás az már nagyon régi szokás ezeknél a dolgoknál. Nade hogyan is néz ki a patkolás?
Normál esetben és amivel a leggyakoribban is találkozunk olvadóbiztosítót úgy kell elképzelni hogy egy kerámiacsőben fut egy vékony olvadószál, a cső két végén meg egy-egy fém lezáró "kupak." A kupakok az érintkezők, a kettő pedig össze van kötve az olvadószállal. Az olvadószál és a kerámiacső között pedig kvarchomoktöltet van. A kvarchomok azért kell hogy a villamos ív tutira megszakadjon így a nagy durranás elmaradjon.
Nade ha kiég és nincs másik akkor marad a patkolás.
1,5 mm2-s rézdróttal a tuti, csak visszaférjen a foglalatba:
Csak megfelelő hosszúságú drót kell ami vezeti az áramot és a vastagsága is olyan hogy átfér a biztosítón:
Utánna már csak be kell tekerni, persze csak a porcelánkupakot szabad közben fogni, semmiképpen sem úgy mint a képen van... :-) D
Aztán ha betudtuk tekerni akkor mehet a buli, vagyis pl a nagy áramfelvételű szuperdaráló, ha van áram akkor van érintkezés is (aki nem elég rutinos néha nem sikerül elsőnek a patkolás):
