Sőt jogilag a termékbemutató és az egészségnapnak álcázott termékbemutató is külön kategória. Csodapaplan ami télen fűt, nyáron hűt, szuper edénykészlet stb stb, de jobban lehet tarolni ha valami gyógyhatásúnak mondott terméket (pl bioptron lámpa, mágneses matrac stb) kínálunk eladásra. Az egészség mindennél fontosabb, erre már a saját kárukon rájöhettek a nyugdíjasok is, de persze a termékbemutatót is ezzel a szöveggel kezdik.
Nos ezen blogbejegyzés azért született mert ismerősi körömben volt aki bedőlt ennek. Érkezett neki egy névreszóló levél, egy meghívó ingyenes íriszdiagnosztikára a helyi faluházában. Az íriszdiagnosztika elméletben a szemen látható elváltozások alapján következtet meglévő és jövőbeli betegségeinkre. A gyakorlatban ez úgy zajlott hogy lefényképezték a szemeit, beküldték a "központba", onnan meg visszaküldték hogy milyen betegségek vannak illetve várhatóak.
A wikipédia szerint a legtöbb orvos és képzett szemész az íriszdiagnosztikát áltudománynak és kuruzslásnak tartja.
Az íriszdiagnosztikával eltaláltak néhány betegséget így persze hogy sikeresebb volt a termékbemutató. Mert a sorsolásokra, akciókra immunisak már az emberek, de ha "diagnosztizálunk" egy meglévő betegséget, a termék meg pont a betegségre jó, illetve netalántán mindezt egyszerre tutira lesz olyan néző aki vásárol valamit.
Esetünkben pl egy 400 ezer Ft-os pulzáló mágnesterápiás matracot. :-) D
Ime ezt:
400 ezerért 4 nyomógomb, király! |
www.carbonlife.hu |
12V, 2500mA az adapter teljesítménye |
Carbonlife Professional felirat a szabályzó alján |
RCA csatlakozója van a mágnesterápiás matracnak |
A cipzár le van varrva nehogy kinyisd |
SAL High Performance Shielded Cable 1x0,14mm High Purity Copper
A matrac nem az enyém, csak kölcsönbe kaptam hátha jó az agymenéseimre.... de a tulajt viszont nincs szívem elkeseríteni a tényekkel, majd neki beadom hogy akár működhet is. Szétszerelni sajnos nem engedték, mert még ugrik a gari...
Én szkeptikus oldalról közelítem meg a dolgokat.
Elősszőris úgy gondoltam hogy kimérem mennyi áramot fogyaszt. Mert ha fogyaszt jó sokat akkor csinál is valamit. A mérést egy háztartási fogyasztásmérővel végeztem amelynek pontossága 0,2 W.
Az adapter ami jó nagyméretű, vasmagos transzformátor csak üresjáratban egymagában megeszik 2,8 W-ot.
2,8 W üresjáratban a táp fogyasztása |
4,2 W fogyasztást mutat a készülék, a matrac üzemkész állapotban, távirányítón égnek a ledek, a kijelző is világít és a program még csak nem is fut.
Ha elindítottam bármely automata programot, illetve bármely frekvenciát akkor az áramfogyasztása a mágneses matracnak 4,2 illetve 9 W között változott.
9 W -nál többet nem fogyasztott. |
A trafó jelentősen túl van méretezve mert akár 30 W -ot is letudna adni, de a mágneses matrac 9 W -nál nem evett többet. Tehát túlterhelés miatt kigyulladni nem fog, a CE jelzést is röhögve megkapja hisz elektromos szempontból biztonságos. Mindenesetre ha egy mobiltelefon 1 W os sugárzásra is képes akkor elméletben ez az áramfelvétel stimmelhet is a mágnesterápiához.
De a vezérlő aktivált program mellett erősen melegedett tehát az energia nagy részét elfűti és nem az emberi testbe sugározza.
A gyógyászati készüléknek mondott matrac pulzáló mágnes mezőt hoz létre és azzal gyógyít az eladó szerint. Nos, máris jött az ötlet hogy tegyünk rá egy iránytűt na egyáltalán mágneses teret bocsát-e ki.
És tényleg, tényleg bocsát ki valamiféle mágneses teret futó program alatt, lásd videót:
Tehát áramot fogyaszt, iránytűt mozgatja tehát mágnesességet is bocsát ki. A matracon feküdve hallani hogy az operation led-el összefüggően hangot is ad ki magából a matrac. A hangot mindig más oldalon bocsátja ki. De engem mégsem győzött meg. Mert az egy dolog hogy az iránytűt mozgatja, meg hangokat ad ki, de szerintem ez csak a placebohatáshoz kell meg a meggyőzéshez. Mert az iránytűt sok minden megmozdítja de mégsem tulajdonítunk neki gyógyhatást...
Valószínűleg apró hangszórók vannak a matracban elhelyezve amiket egy elektronika véletlenszerű sorrendben szólaltat meg. Illetve van benne egy elektromágnes a szkeptikusok meggyőzésére mert a matrac egy bizonyos pontján kilengeti az iránytűt.
De ez csak arra jó hogy imitálja, elhitesse azt a szerencsétlen felhasználóval hogy ez tényleg hatásos.
A mágneses mező pontos hatása azonban még nem teljesen ismert az emberi szervezetre nézve!! Ezt vegyétek tudomásul, az orvosok, tudósok sem tudják hogy jó-e vagy rossz, esetleg semleges a mágneses tér.
Mert jó, a matrac is mozgatja az iránytűt tehát bocsát ki mágneses teret. Ez idáig ok. De a problémát én ott látom hogy senki nem tudja hogy jó vagy rossz ez a sugárzás. Gyógyít vagy károsít vagy semmit nem okoz. Mert az embert nagyok sok helyen éri mágneses sugárzás, gyenge, erős stb de pontos következményeik nem ismertek.
Nos ha az orvostudomány nem tudja pontosan megmondani hogy mennyire jó vagy sem a mágnes akkor a matrac gyártója sem. Mert igen, a gyógyszergyárak is mindent megtesznek a maguk érdekében, nade a pulzáló mágnesterápiás matrac gyártója miért tenne másképp?? Mindenki a maga érdekét nézi, senkinek nem érdeke az hogy az egyszerű ember meggyógyuljon! Sőt ha te lennél a termékbemutatós akkor havi milliós fizetésért te is bármit hazudnál a szerencsétlen beteg nyugdíjasoknak csakhogy vásároljanak. A legtöbb embernél van az a pénz amiért bármire hajlandó.
Nézzük az OTIG (Orvostechnikai Főosztály) nézetét ezekkel kapcsolatban:
A fentieken kívül elgondolkodtatóak a következő megállapítások:
- mellékhatás nem tapasztalható,
- túladagolás nem lehetséges,
- bárki használhatja,
- szinte mindenre jó.
A pulzáló mágneses matracra ezt mind állítja az eladó, sőt többet is, az OTIG egyet kifelejtett "a NASA fejlesztette ki" kategória.
Bővebben itt olvashatsz a
http://www.eekh.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=26&Itemid=26
De az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal honlapján címlapon szerepel egy felhívás hogy a gyógyítás céljából megvásárlásra kínált termék magyarországi forgalmazása az alábbi esetekben nem felel meg a vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezéseknek:
¨ Ha árubemutatóval egybekötött rendezvényen kínálják megvásárlásra a fenti hatásokat ígérő, otthoni alkalmazásra ajánlott terméket.
stb stb.
Sőt a fenti hivatal szerint:
Árubemutatóval egybekötött termékértékesítés útján NEM ÁRUSÍTHATÓK GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK!!!
Jó cégnek nem kell cégér, ami tényleg hatásos annak a terméknek az árusításához nem kell se termékbemutató se ügynök.
Tehát a kedves olvasó vagy vásárló legyen szíves felfogni hogy orvosi eszközt nem buszos kiránduláson, illetve nem kultúrházban, sportcsarnokban stb tehát nem termékbemutatón veszünk. De sajnos egyeseknek az sem gyanús hogy a mindenféle vándorkereskedők által kínált mindenre jó és hatásos gyógyító készülék sajnos nem létezik.
Ez tényleg mindent gyógyít - A Csillagkapuban |
Visszatérve a pulzáló mágnesterápiás matracra, természetesen erre is felmutatnak mindenféle megtévesztő engedélyt. Lássuk is őket:
A fenti bizonyítvány lehet hogy valós, de a probléma ottvan hogy nem a Carbonlife pulzáló mágnesterápiás matracáról szól.... hanem egy fűthető 60W-os teljesítményű elektromos matracról. Fűtéses matracot pedig nem is árul a Carbonlife csak akkor miért van ez kint a weboldalukon mint tanúsítvány?
De persze van ott több is:
De ezek mindent tanúsítanak csak éppen azt nem hogy maga a matrac tényleg gyógyító hatású. Mert hiába van tanúsításom a minőségirányításról stb, de nincs semmi a hatásosságról. Mert ezekkel a tanúsítványokkal akár feszületet is gyárthat az adott cég, nem gyullad ki, nem bocsát ki káros anyagokat, minőségi darab stb tehát károsnak nem káros stb csak éppen arról nincs tanúsítvány vagy bizonyíték hogy bármiféle pozitív hatása van.
De egyetlen olyan dokumentum nincs mellékelve a készülékhez ami tanúsítaná hogy az adott készülék igazoltan gyógyhatással rendelkezik. Nem azt kell bizonyítani hogy minőségi meg biztonságos, ezek az alapdolgok. Azt kellene bizonygatniuk hogy gyógyhatású!
A matracon illetve a vezérlőjén stb nincs pontos típusmegjelölés. Így értelmetlen bármiféle tanúsítványokat mutogatni mellé mert mint láthatjuk bármihez szólhat. Pláne egy olyan terméknél amit eleve illegálisan értékesítenek ez több mint gyanús.
A matrac gyártójának az Oxford Medical Instruments angol céget jelölik meg, tényleg gyártanak ők is mágneses matracot de a termékpalettát megnézve az a matrac amit itt a blogon láthattok nem szerepel a termékei között.
A fent említett angol cég saját maga vizsgálja a termékeit saját laborban. Erre csak annyit mondok hogy a BKV is saját magának vizsgáztatja a buszait, de ők valahogy mindig jónak találják őket.
Érdekes mód létezik egy magyar cég is, megtévesztésig hasonló névvel:
Oxford Medical Instruments Hungary Kft
Nézzük csak meg a cégjegyzékben őket:----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Cégbetekintés - kivonat
Rovat(ok): 2,5,6,7,902,11,21,26,27,28,57.
A Cg.13-09-136905 cégjegyzékszámú Oxford Medical Instruments Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (2011 Budakalász, Vasútsor 80.) cég 2013. július 19. napján hatályos adatai a következők:
I. Cégformától független adatok
2. | A cég elnevezése |
2/1. | Oxford Medical Instruments Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság |
Bejegyzés kelte: 2010/04/12 | |
Hatályos: 2010/04/12 ... | |
5. | A cég székhelye |
5/1. | 2011 Budakalász, Vasútsor 80. |
Bejegyzés kelte: 2010/04/12 | |
Hatályos: 2010/04/12 ... | |
902. | A cég tevékenysége | ||
9/22. |
|
||
Bejegyzés kelte: 2013/02/05 Közzétéve: 2013/03/28 | |||
Hatályos: 2013/02/05 ... | |||
11. | A cég jegyzett tőkéje | ||||||
11/1. |
|
||||||
Bejegyzés kelte: 2010/04/12 | |||||||
Hatályos: 2010/04/12 ... | |||||||
21. | A cég adószáma |
21/2. | Adószám: 22653039-2-13. Közösségi adószám: HU22653039. Adószám státusza: érvényes adószám Státusz kezdete: 2010/04/12 |
A változás időpontja: 2010/04/12 | |
Bejegyzés kelte: 2013/02/08 Közzétéve: 2013/03/28 | |
Hatályos: 2010/04/12 ... | |
Készült: 2013/07/19 13:04:56. A szolgáltatott adatok a kibocsátás időpontjában megegyeznek a cégnyilvántartó rendszer adataival.
Microsec Céginformációs szolgáltató ---------------------------------------------------------------------------------- Szóval létezik az angol gyártóhoz hasonló nevű magyar cég is, méghozzá Oxford Medical Instruments Hungary Kft kemény 500 ezer forintos tőkével. Ez nekem nagyon büdös, mikor maga egyetlen egy darab matracot 990 ezer Ft-ért hirdetnek a http://carbonlife.hu/11-matracok weboldalukon.
De az ügynöki munkát, termékbemutatózást, átverést stb tehát az értékesítéshez megint egy más nevű céget használnak: Health for Life Program Kft-t.
Nekik a cégjegyzék szerint már 5 millás tőkéjük van, pedig a főprofiljuk az "egyéb kereskedelem". Az előző cégnek az Oxford Medical Instruments Hungary Kft az orvosi eszköz gyártása főprofilhoz meg elég csak fél milla??? Hmmm de büdös van errefele............
------------------------------------------------------------------------------
Cégbetekintés - kivonat
Rovat(ok): 2,5,6,7,902,11,21,26,27,28,57.A Cg.01-09-905334 cégjegyzékszámú Health for Life Program Korlátolt Felelősségű Társaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.) cég 2013. július 19. napján hatályos adatai a következők:
I. Cégformától független adatok
2. | A cég elnevezése |
2/4. | Health for Life Program Korlátolt Felelősségű Társaság |
A változás időpontja: 2012/11/26 | |
Bejegyzés kelte: 2012/12/10 Közzétéve: 2012/12/27 | |
Hatályos: 2012/11/26 ... | |
5. | A cég székhelye |
5/6. | 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14. |
A változás időpontja: 2013/02/11 | |
Bejegyzés kelte: 2013/04/22 Közzétéve: 2013/05/16 | |
Hatályos: 2013/02/11 ... | |
6. | A cég telephelye(i) |
6/3. | 1117 Budapest, Hunyadi János út 3. |
A változás időpontja: 2013/02/11 | |
Bejegyzés kelte: 2013/04/22 Közzétéve: 2013/05/16 | |
Hatályos: 2013/02/11 ... | |
902. | A cég tevékenysége | ||
9/173. |
|
||
Bejegyzés kelte: 2013/02/03 Közzétéve: 2013/03/14 | |||
Hatályos: 2013/02/03 ... | |||
11. | A cég jegyzett tőkéje | ||||||
11/4. |
|
||||||
Hatályos: 2001/06/01 ... | |||||||
21. | A cég adószáma |
21/12. | Adószám: 10596986-2-43. Közösségi adószám: HU10596986. Adószám státusza: érvényes adószám Státusz kezdete: 2011/11/08 |
A változás időpontja: 2013/04/26 | |
Bejegyzés kelte: 2013/04/26 Közzétéve: 2013/05/09 | |
Hatályos: 2013/04/26 ... |
A mágnesterápiás matrac mellé adnak egy könyvet amit szigorúan tilos lenne lemásolnom, de igazából a Közigazgatási Hivatal szerint nem felel meg a követelményeknek az a termék amihez adnak ilyen könyvet:
a megvásárlásra kínált termék magyarországi forgalmazása az alábbi esetekben nem felel meg a vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezéseknek:
- A használati útmutató mellé, a használati útmutatóban szereplő alkalmazási területet kibővítő füzettel árusított termék.
Tehát a könyv nem engedné, a hivatal meg a könyvet se, de jöjjenek csak a másolatok belőle, derüljetek rajta ti is:
Borító |
Mágnesterápia tartalomjegyzék |
Idősek leggyakoribb betegségei közül szinte mindenre jó |
A könyvben az Oxford Medical Instruments Hungary Kft szerepel, hogy a matracot ki gyártotta azt még nem tudjuk, de a könyv biztos leleményes magyar kreálmány.
Bármit állítok a gépen, ugyanolyan hangokat és azonos áramfogyasztást generál. Mindenesetre placebónak mégjobb ha pont a mi betegségünk elleni frekvencia van beállítva:
Mágnesterápia frekvenciái |
Pulzáló mágnesterápia nagyon hatásos, a kórházak is ettől mennek csődbe |
Nem testbe hatoló kezelés tehát biztonságos és nincs mellékhatása... - írja a könyv. De akkor hogy állítja helyre a sejt normális állapotát ha nem hatol be a testbe? Illetve honnan tudja a készülék hogy mi a normális állapot? Még maga a könyv is ellentmondásokba keveredik:
Mágnesterápia mellékhatásai |
De a legnagyobb poén a bevezetőben van:
Az iránytű mégis működik a betonacél panelben is...
De ha egy más cég más termékbemutatóra megyek ott meg pont az ellenkezőjét állítják: a mágnesesség, földsugárzás, vízerek stb károsak és árnyékoló matracot árulnak... a carbonlife meg pont fordítva: kevés mágneses sugárzás ér minket, de sebaj, a matracuk majd felmágnesez minket..
Konklúzió:
Akkora bullshit ez a mágnesterápiáról szóló könyv hogy ihaj!!! :-)
A könyv sokmindent felsorol mint forrást, illetve ez az első könyv amit láttam, amiben forrásként internetes linkeket adtak meg:De amúgy én is guglizok egy kicsit "pulzáló mágnesterápia átverés", és én is tudok olyan forrásokat találni ami meg az én igazamat erősíti:
-----------------------------------------
Kétségtelen, hogy az erős mágnesség létrehozhat bizonyos biológiai hatásokat, azaz biomágneses jelenségek léteznek (pl. baktérium-tenyészeteken, stb.). Több ismert állatfaj a Föld mágnessége alapján tájékozódik, ez vitathatatlan.
De: nem ismert szakmailag (tehát kétségen kívül) bizonyított adat arra nézve, hogy egy igen gyenge mágnes, mondjuk egy karkötő, vagy ilyesmi hatással volna a szervezetre. Ezek a mende-mondák, megfigyelések inkább a mese kategóriába tartoznak. Ha hiszek benne, hat még a hatóanyag nélküli ("placébó") tabletta is. Mérhető hatás viszont semmi. Bizonyíték semmi.
http://www.webbeteg.hu/orvos_valaszol_orvos_valasz/daganat/40600
-----------------------------------------
Természetesen az ilyen – legtöbbször ízületi problémákra, fájdalomcsillapításra kínált – eszközök, készülékek mellé forgalmazóik csaknem minden esetben mellékelnek valamiféle bizonyítékról szóló leírást, ám tüzetesen megvizsgálva mindig kiderül, hogy vagy nem voltak még klinikai kísérletek sem, vagy csak nagyon kisszámú betegen, s a fent leírt szigorú, ellenőrizhető tudományos követelményeknek e tesztek nem felelnének meg.
A hazánkban forgalmazott, mágneses gyógyhatással hirdetett kezelések és kütyük zöme nem tartozik ebbe a körbe, s Hraskó Gábor szerint orvosi helyett inkább fogyasztóvédelmi kérdésnek minősül. Igaz, világjelenségről van szó. A British Medical Journal szerint már a múlt évtized közepén évente több mint egymilliárd dollár volt a világban eladott mágneses „gyógyító eszközök” értéke. Az átlagember számára nehezen felfogható, melyik a jó mágnes és melyik a hatástalan. Csak némi vigasz, hogy régi problémáról van szó. Az igazi orvostudomány és a tömegmarketing közti távolság mit sem változott több száz év alatt. Paracelsus már a XVI. században vizsgálta az akkori mágneses eszközök és kezelések terjesztőinek állításait, és úgy találta: sarlatánság az egész.
http://nol.hu/lap/20120917-a_jo_es_a_rossz_magnes
Végszónak csak legyen elég az alábbi amit a google is kidobott:
Egyszerűen arról szól a dolog, hogy itt a kárpát medencében bármit meg lehet csinálni, hiszen az egész magyar lét lényegében a másik átbaszására van kalibrálva. Átbasz a benzinkutas, a pék, a hentes, a legnagyobb pénzintézet, vagy maga a kormány. Természetes, mint a levegővétel.
Update: 2014.07.07
Az index is megírta hogy a mágneses gyógyító kütyük bizony átverések!!!!
http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/07/09/a_magnes_ereje_mindent_meggyogyit/