Abszorpciós hűtőgép

A háztartások 99%-ában kompresszoros hűtőgép teszi a dolgát. Nade mi is lehet az az abszorpciós hűtőszekrény? Az abszorpciós hűtőgép a működési elvében különbözik a kompresszorostól. Ugyanúgy nézhet ki, ugyanazt is tudja csak éppen egy kicsit más módon állítja elő a hideget mint a kompresszoros. Mert amíg a kompresszorosban a kompresszor zúg és forgó mozgást is végez jópár mozgó alkatrésszel addig az abszorpciós hűtőgépben nincs mozgó alkatrész. Az abszorpciós hűtőgéphez csak és kizárólag hő kell a működéséhez. Ha bedugod a konnektorba akkor nem kezd el zúgni, semmi hangot nem ad ki hanem egy fűtőbetét kezd el benne fűteni. Persze nem a hűtőteret hanem a hűtőközeget fűti.
Az abszorpciós hűtőben alapesetben vízben oldott ammónia a hűtőközeg. Elmondom hogy nagyjából hogyan működik. Bekapcsoláskor a víz-ammónia oldatot kezdi el melegíteni a gép melynek hatására a vízből kiforr az ammónia így a csőrendszerben máris megindul egy mozgás. Tehát a melegítés helyétől a kazánból kipárolog az ammónia, majd egy bordás csőbe vezetik közvetlen a kazán után ahol lecsapódik, ezzel ugye leadja a fűtéskor felvett hőenergiát és cseppfolyóssá válik. De a hűtőben bevetették azt a trükköt hogy ez a bordás cső lejt, tehát a gáz halmazállapotú ammónia mikor cseppfolyóssá válik benne akkor a lejtés miatt rögtön ki is folyik onnan, méghozzá egyenesen a hűtőgép belsejében lévő csőszakaszokba vezetik el amit elpárologtatónak nevezünk. De mivelhogy az ammónia nagyon gyorsan elpárolgó folyadék állapotban így pont akkor kezd el elpárologni ismét mikor már a hűtőtér belsejében van. Ez nagyon jó dolog mert mint tudjuk általános iskolai fizikából a párolgás hőelvonó folyamat. Azért verejtékezünk hogy mikor az elpárolog rólunk akkor az egyúttal hűti is a testünket. Fürdés után azért fázunk mert elpárolog rólunk a víz ami szintén hőt von el rólunk. Nos az elpárolgó ammónia szintén hőt von el, méghozzá a hűtő belsejéből így a benne tárolt élelmiszerektől is.  Nade a hűtőrendszerben van víz is és tudni kell róla hogy a víz nagyon jól megköti az ammóniát. 1 liter víz 1300 liter ammóniagázt tudna elnyelni. Tehát mikor az ammónia elpárolgott és elvonta a hőt a hűtő belsejéből akkor ismét érintkezik a vízzel ami elnyeli így megint folyékony állapotba kerül. Aztán az ammónia-víz elegy a gravitáció hatására lefolyik a kazánba ahol bármilyen hőforrással ha felmelegítjük akkor a két elem elválik egymástól a hő hatására és kezdődik a folyamat elölről ami mozgó alkatrész nélkül is keringeti a csőrendszer tartalmát.
Itt egy magyarázó ábra is ami pontosan bemutatja mi hol és hogy történik:
Már 1860-ban Ferdinand Carré francia feltalálónak sikerült megalkotnia az első működő abszorpciós rendszerű hűtőgépet, de ebben még voltak mozgó alkatrészek (szivattyúval segítették a hűtőközeg mozgását) ezért háztartási célokra nem volt alkalmas.
1920-ig kellett várni mire a svéd Electrolux mérnökei rájöttek hogy az ammónia mellé adagolni kell más gázt pl hidrogént is ami elnyelni az ammóniát, illetve úgy kell kialakítani a csőrendszert hogy hő hatására szivattyú nélkül is meg tudjon fordulni a hűtőközeg. Ekkor sikerült megalkotni az első mozgó alkatrész nélküli hűtőgépet. 1925-ben meg is vette az Electrolux a szabadalmat majd 1926-ban már el is indították a háztartási abszorpciós hűtőgépek sorozatgyártását.
Persze ezek az első generációs gépek korán sem voltak tökéletesek. Megbízhatatlanok voltak, sokat fogyasztottak illetve tragédiákat is okoztak. Egy berlini család esetét az újságok is felkapták mikor defektes lett a hűtőgép és elárasztotta a lakásukat a mérgező ammónia...
 Így mikor az electrolux szabadalmi joga lejárt akkor egy svájci cég kapott az alkalmon és továbbfejlesztette a technológiát, SIBIR néven kezdett hűtőszekrényeket gyártani.
Európában az 1960-as évek elején a hűtőgépek legalább 50%-a abszorpciós rendszerű volt.
Magyarországon 1971-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyár a SIBIR licencet és ezalapján kezdték meg a gyártást olyan sikeresen hogy komoly vetélytársa lett az Electroluxnak  Ekkora forrott ki annyira a technológia hogy mostmár megbízhatóan működött, nem robbant, nem mérgezett meg senkit stb.

De viszont közben a technológia is nagyot fejlődött, egyre olcsóbban jobb kompresszorokat tudtak gyártani illetve felfedezték hogy a freon azonkívül hogy kiváló hőtani tulajdonságokkal rendelkezik de nem gyúlékony, egy hűtőnyi mennyiség ha kiereszt a lakásban az nem is mérgez meg tehát nagyon gyorsan kezdték el alkalmazni a hűtéstechnikában.
Sőt ezzel így együtt sokkal olcsóbb lett a kompresszoros hűtőgép és annál is olcsóbban üzemeltethető volt mint az abszorpciós társai. Nemhogy nincs több mérgezés, robbanás, sőt ezek kizárt dolgok lettek, a villanyszámla is alacsonyabb lett, az élettartam is elérte a 20 évet mert a freon nem diffundál át olyan könnyen a csöveken.
A kompresszoros gépek így könnyedén kiszorították az abszorpciós gépeket és sorra kezdtek terjedni a hűtőgépek, légkondik stb. A kompresszoros gépeknek még akkor is töretlen a sikere mikor évtizedekkel később kiderült hogy a freongáz tönkreteszi az ózonréteget így betiltották. Freon helyett most éghető butángáz elegyeket alkalmaznak, olyasmit mint ami az öngyújtóban van, de ennek ellenére is sokkal olcsóbb és gazdaságosabb az üzemeltetésük. Nem mérgező, nem csinál ózonlyukat de viszont gyúlékony, de ha kiereszt nem robban fel a lakás mert ahhoz meg kevés van egy hűtőgépben. Jó, elvétve nagyon ritkán a kívülre helyezett világításkapcsoló stb ellenére mégis felrobban egy-két hűtőgép, de akkor is csak maga a gép robban, a lakás nem. :-)
Szóval a kompresszoros gépek annyival olcsóbbak és jobbak lettek hogy mára az abszorpciós hűtőgép ritka mint a fehér holló.  Hasonlítsuk csak össze a kettőt:
Kompresszoros hűtőgép:
- olcsó
- hűtőközeg nem mérgező
- hatásfoka jó tehát kevesebbet fogyaszt
- szélesebb hőmérséklet-tartományban működik
- csak árammal működtethető
- mozgó alkatrészek vannak benne, nagyobb a meghibásodási esély, működéskor hangosan zúg

Abszorpciós hűtőgép:
- előállítása ma már drágább mint a kompresszorosé
- hűtőközege mérgező
- hatásfoka gyenge tehát ugyanannyi hideg előállításához több áramot igényel mint a kompresszoros
- külső hőmérsékletre erősen érzékeny, mert pl néhány típus 25-30 fok fölött már nem hűt, tehát pont akkor nem megy rendesen mikor a legjobban kellene
- de viszont hőenergiával üzemeltethető, így nem kell neki feltétlen áram, de viszont a hőenergiát elektromos fűtőbetéttel, gázlánggal, petróleum vagy kerozinlánggal stb is biztosíthatjuk neki tehát árammentes helyeken is működtethető
- nincs benne mozgó alkatrész, a meghibásodási esélye jóval kissebb, sőt mozgó alkatrész nélkül hangtalanul üzemel

Az összehasonlításból kiderül hogy a háztartási méretű abszorpciós hűtőgép mellett csak három előny szól: az hogy megbízhatóbb, illetve áram nélkül is üzemeltethető, illetve hangtalan.
A mai világban csak az ár illetve az üzemeltetési költség számít, ezekben viszont verhetetlen a kompresszoros hűtőgép. Ez az oka annak hogy ma már nagyon ritkák ezek a hűtőgépek. Abszorpciós hűtési rendszert főként az iparban használnak, éppen azért mert meleg kell hozzá nem áram. Komplett hűtőkamrák, vagy csarnokok hűtésére is használják.
De persze nem árammal fűtik az ammóniát, hanem pl gázlánggal. Sok gyárcsarnokban a légkondihoz nem áram hanem földgáz kell. Nyáron a nagy melegben sokaknak több a gázszámlája mint a villany mert földgázzal üzemeltetik az abszorpciós rendszerű klímaberendezéseket. De persze bármivel megy ami hőt ad, van aki távfűtéssel!!!! klímázik, földgázzal, de újabban a napkollektorokkal hevített forróvízzel is klímáznak már.
De háztartási méretben még mindig gazdaságtalan. Háztartási méretben is csak azok használják akiknek pl nincs áramuk, mert ugye gázzal, petróleummal is üzemeltethető a hűtő pl egy hétvégi házban a világvégén, lakókocsiban, kempingezéskor stb.
Lakókocsiba beépített abszorpciós Dometic hűtő


Illetve szállodák használják előszeretettel minibár hűtőként de csak azért mert nincs hangja, ugye kellemetlen lenne szállodai szobában hogyha hűtőgépzúgásra ébrednénk...  Meg még patikákban, orvosi rendelőkben ahol fontos a megbízhatóság.

Mára már szinte egyetlen egy cég gyárt abszorpciós hűtőgépet, mégpedig a Dometic Zrt, ami igaz nem magyar tulajdonú de Jászberényben a mai napig gyárt abszorpciós rendszerű hűtőgépeket. A Lehel Hűtőgépgyárat felvásárolta az Electrolux, annak az abszorpciós gyártórészlegéből pedig lett a Dometic Zrt. Mégtovább fejlesztették az abszorpciós technológiát. Igaz hogy a 1970-es évekbeli Lehel gépek majdnem tökéletesek voltak, de még mindig volt egy hibájuk. Szinte csak teljesen vízszintes helyzetben működtek, egy kicsi megdöntés, vagy lötykölés, mozgolódás és már nem is működött. Tehát pl lakókocsiban menet közben nem hűtött a hűtő hiába volt bekapcsolva mert ugye a gravitációt is kihasználták benne a hűtőközeg áramlásához.
A Dometic fejlesztett rajtuk, megoldotta ezt a gondot, tehát mostmár mozgó járműben is működik az abszorpciós hűtő, így mostmár modern kinézettel kifejezetten lakókocsik, szállodák, kórházak számára gyárt hangtalan, PB gázzal is működő hűtőgépet. Egy 120 literes Dometic hűtőgép 200 ezer forinton felül is van, míg ugyanez a méretű de kompresszoros hűtőgép meg 40 ezerért megvehető a teszkóban.  Tehát ezen is látszódik hogy az abszorpciós mennyire drágább mint a kompresszoros. Jó, van 50 ezres abszorpciós új kishűtő is, de az azért 50 ezer mert csak álló helyzetben működik. Ha mozgó járművön is akarsz hűteni akkor az árat jócskán szorozni kell.
De viszont a dometic cég egy dolgot nem tudott kiküszöbölni. A 200 ezres gépük pl pb gázból majdnem ugyanannyit fogyaszt mint a 40 évvel ezelőtti LEHEL gyár termékei. A Dometic csak annyit fejlesztett hogy már mozgás közben is megbízhatóan működik a gép, illetve biztonságosabb, könnyebben kezelhetőbb lett, lakástűz is már kizárva, de a fogyasztáson ők sem tudtak lejjebb faragni.
Ha már fogyasztásnál járunk... vadásztam a vaterán egy régi lehel 70 literes kishűtőt 5 ezerért mert van kép az adattábláról, az enyémen meg nincs:
Lehel SIBIR adattábla

Áramból 150W-ot is megehet, amit persze általában folyamatosan teszi hisz folyamatosan fűteni kell a kazánt:
ez havi 108 kWh áramfogyasztásnak és mai árakon 5400 Ft villanyszámlát eredményez.
Összehasonlításképp elmondom hogy nekem van itthon egy kompresszoros, 284 literes hűtőgépem, havi fogyasztása 720 Ft
A Lehel 70 literes abszorpciós kishűtő áramfogyasztása havonta 5400 Ft
A gorenje modern, 284 literes kompresszoros nagyhűtő áram fogyasztása havonta: 720 Ft.
Mostmár megérti az ember hogy miért ritka az abszorpciós hűtőgép...
De akkor hasonlítsuk össze pl a régi Lehel A803 típusú hűtőgép gázfogyasztását a modern, Dometic által a mai napig gyártott Dometic 803 KF    típussal amiért 137 ezer Ft-ot kellene perkálnunk ha megakarnánk vásárolni és még csak lakókocsiba nem is ajánlják tehát nem lötykölésálló.
A LEHEL gázfogyasztása a fenti adattábla szerint 15 g gáz óránként, a Dometic fogyasztása a gyári katalógus szerint meg 14 g gáz óránként.  Tehát mint írtam meg láthatjuk a modern abszorpciós hűtők majdnem ugyanannyit fogyasztanak mint az ezerévesek.
De akkor számoljuk hogy havi szinten mennyibe is kerül ez a gázfogyasztás. Ha óránként 15 g gáz megy el akkor havonta 24óra*30nap*15g= 10800 g, vagyis 10,8 kg gáz.  Tehát mondhatjuk hogy haviszinten leszív egy 11,5 kg-os háztartási PB gázpalackot a pici 70 literes hűtőgép. Egy gázpalacktöltet pedig ~ 6500 Ft 2013.06-ai árakon...
Ez tényleg csak annak éri meg akinek nincs árama, vagy éppen nagyon szereti a csendet. Vagy azoknak akik szeretnek barkácsolni és pl napkollektorral, napelemmel akarják működtetni. De lakókocsisoknak, kamionosoknak is jobban megéri egy peltier elemes hűtőtáska 20 ezerért mint egy mozgásálló dometic 200 ezer felett. Persze ha fagyasztani akarsz  és már vettél egy 10 millás lakóbuszt akkor nem tétel bele a fagyasztós mozgatástűrő dometic hűtőgép...

Én használtan vettem két abszorpciós hűtőgépet. Egy szinte teljesen ismeretlen francia típust meg egy LEHEL magyar gyártmányú 70 literest. Én főként a megbízhatóság miatt döntöttem mellettük, meg azért mert pl napelemes rendszerről is üzemeltethető, de ha nincs más és a megfelelő helyre betolok egy petróleumlámpát még akkor is hűt. Csak sufnituning kérdése hogy mivel forralom fel az ammóniaoldatot.
Az élettartam pedig:
Egy régi LEHEL kompresszoros elment 25 évet...
Egy régi Lehel abszorpciós meg akár 40 évet is.
A mai kompresszorosok kb 7 évig mennek el bedöglés nélkül, és a mai abszorpciósok meg 15 év körül szoktak kipurcanni.

Az abszorpciós hűtőgépeknek két dolog a halála. Az inaktivitás illetve a túlmelegedés. Ha nem használjuk akkor a hűtőközeg víztartalma kikezdi a csövek falát, elrozsdásodnak majd a rozsdadaraboktól eldugul a kazán és megáll a keringés, nem hűt.  A hűtőközegbe rozsdásodást gátló adalékanyagokat szoktak tölteni, de ez csak akkor teszi a dolgát hogyha üzemel a gép és rendesen el van keveredve. Tehát ha nem üzemel akkor megrozsdásodik belül és eldugul.
De ha meg üzem közben túlmelegszik mert le van takarva a hátulja, vagy túl meleg helyen akarjuk használni akkor meg a kazán túlmelegszik és pont a rozsdásodást gátló adalékanyag kikristályosodik ami eldugítja a kazánt. Ez a kikristályosodás visszafordíthatatlan folyamat, ha megtörténik Game Over a hűtőnek.
A lehető legrosszabb verzió hogyha a hosszú üzemszünet után a mozdulatlanul álló hűtőt bekapcsolják. Mert a hosszú üzemszünet miatt megrozsdásodott és a rozsda eldugítja a kazánt. De ha erre így ráfűtünk akkor túlmelegszik és a rozsdásodást gátló anyag meg belekristályosodik végleg eldugítva a kazánt.  Tehát az ilyen hűtőt hosszú üzemszünet után fel kell rázni, és csak utánna szabad üzembe helyezni.
Sokan meglepődnek hogy kikapcsolják, majd mondjuk  3 év után bekapcsolják. A kikapcsoláskor még működött, de a 3 év mozdulatlanság után meg már nem működik és nem is fog.
Tessék felfogni hogy a hűtőgép is olyan dolog ami magától is tönkre tud menni!
Tehát abszorpciós rendszerű hűtőgépünk csak akkor lesz hosszú életű hogyha tudatosan használjuk. Hátulját szabadon hagyjuk, rendszeresen kiporoljuk hogy ne melegedjen túl, illetve minnél többet használjuk mert állásában igaz hogy nem ereszti el a gázt (mert meg van kötve a vízben) de viszont olyan kémiai folyamatok indulnak meg amiknek nagyon nem fogunk örülni. Mert ugye a két üzemképtelenség oka az inaktivitás illetve a túlmelegedés. A fűtőbetét hibára, vagy a gázégő meghibásodására igen csekély az esély.
Így néz ki egy szétfűrészelt kazáncső a hűtőben amiben a túlmelegedéstől belekristályosodott az anyag:
Kemény dugulás, ilyenkor kuka a hűtőgép


Nos lássuk a két hűtőmet:
Bal oldalt a francia, jobb oldalt a magyar technika
A francia ( grönland ct 25 típusú) már régebb óta megvan de nem használtam, a magyart ( nincs rajta adattábla, de valószínűleg Lehel Sibir 70 literes) még csak most cseréltem. :-)  Mivelhogy mozgattam, szállítottam őket így a hosszabb üzemszünet után be is dugtam őket a konnektorba hátha működnek. Hát nem tették, egyik sem működött, a francia meg se nyikkant, a magyar meg hűtés helyett fűtött. Tehát mindkettőben dugulás van.
Dugulásra egyetlen egy megoldás van házilag és szerelőügyileg is, a fejrefordítás és erővel a földhöz csapkodás. Mert csak ezzel a módszerrel lehet elmozdítani a dugulást, ha nem megy akkor kuka mert a legközelebbi abszorpciós hűtőgép szerviz Amerikában van. De ők is úgy javítanak hogy szétfűrészel, kazán csere, visszahegeszt, nyomáspróbáz, feltölt.  Szóval nem olcsó.
Már fel is fordítottam őket egy éjszakára:
Majd visszafordítottam és újra bedugtam őket, közbe fogyasztásmérővel ellenőriztem hogy fogyaszt-e. Mert ha fogyaszt akkor fűt és ha fűt akkor hűtenie is kellene. Nos a kis 25 literes francia grönland ct25 típusú hűtőgép 85W-ot vesz fel a hálózatból non-stop, ami haviszinten 61 kWh villamosenergia 3060 Ft értékben fogyna. Brutális adat hogy a 25 literes hűtő 3060 Ft-ot fogyaszt, míg a modern kompresszoros 284 literes pedig 720 Ft-ot havonta!!!!
Amúgy ezek igen lassan indulnak be, kell 2-3 óra mire észreveszed hogy csinál-e egyáltalán valamit. Én úgyhagytam őket egész éjszakára, másnap reggelre meg digitális multiméterrel (maxwell mx 25-201) hőmérőszondával (k-típusú, -40 - 250 fokig mér) leellenőriztem hogy mit tudnak:
A francia hűtő beindult
Nos másnap reggel mikor mértem a francia hűtő 6 fokot produkált. Ez tökéletes érték egy hűtőgéphez, bár igaz minden körülmény optimális volt. 20 fok volt a külső hőmérséklet, a gépet félig megtöltöttem, illetve hőmérőszondával mértem tehát nem kellett ajtót nyitni a méréshez.
A francia megjavult.
Nézzük a Lehel gépet:
A Lehel hűtő fűt
A Lehel hűtőgép fagyasztórekeszében +38 fok van tehát hűtés helyett fűt. Ez nem dugult ki.
A Lehel gép 150W-ot fogyaszt, igaz ez már termosztátos tehát szakasos üzemű lenne, de folyamatos üzemben maximumon 5400 Ft-ot kajálna meg havonta.

Mivelhogy ilyen sokat fogyaszt így inkább átkötöm gázos üzemre mert úgyis van egy félig teli (vagy félig üres) palackom ami lyukas tehát ki kell használni belőle a gázt. Mivelhogy a palack lyukas, a hűtő meg el van dugulva így ez a kombináció már túl sok véletlen egybeesés lett volna egy balesethez ezért kültérben folytatom a beüzemelési kísérletet.

Addigis bemutatom a hűtők hátulját, mert mindkét hűtő képes 220V/12V/ PB gázról üzemelni.
Nézzük először a francia Grönland ct 25 hátulját:


Fejrefordított állapotban fényképeztem a hűtő hátulját

A gázszelepe égésbiztosítóval van ellátva

Itt a kazán, a sok zsinór az elektromos fűtésért felelős, az alsó tekerővel meg a légterelő lemezt szoríthatjuk meg a gázégőn

Gázégő alulnézetből

Kazán messzebbről

A hűtő tetején a kémény felülnézetből

A kéményen a kupak megakadályozza a szennyeződések bejutását az égőhöz, illetve a füstgáz hőmérsékletét csökkenti, nem lesz annyira koncentrált így kevésbé okoz tüzet

A felső csatlakozó a 220V, az alsó a 12V, a balra lévő lyukra a szelepnél meg a gáztömlő helye



Gázégő a kazán alatt nyitott ablakkal
 A Lehel hűtőgép pedig:
A gép alulnézete

Fejrefordított hátulnézete

Gázégője

Elektromos kötődobozai


Égésbiztosító ebben is van, sőt lángvisszajelző is

Az abszorpciós hűtő kéménye

A kéménybe beletolható ez a lángterelő a nagyobb hatásfokért

A bordás cső a kazán után ahol az ammónia cseppfolyós lesz

Amíg a Lehelt ismét fejredobtam addig elsőnek gondoltam kipróbálom a franciát hogy működik-e a gázos része. Ehhez nem volt meg a gyári tömlő, sem a nyomáscsökkentő így a Lehelről átszereltem erre. De sajnos a Lehel gáztömlője nem volt jó a francia csatlakozóra így egy kis sufnituninggal megoldottam.
Ide kell rákötni a gázt
 De a francia mérnökök sem voltak hülyék, akkorára csinálták a csatlakozót hogy véletlenül se menjen rá semmilyen locsolóslag, se a 3/4-es, se a félcolos nem volt jó rá, de még a kompresszortömlő sem.
Persze arra nem számítottak hogy a jó magyar tömlős vízmérték csöve pont passzolni fog rá. Így a vízmértékem rövidebb lett, a vízmérték csövére meg pont rámegy a félcolos locsolóslag, arra meg pont jó a nyomáscsökkentő.
Tömlős vízmértékcsővel gázbekötés

A vízmérték meg a locsolóslag pont passzol egymásra

Így már nincs sziszegés ha ráhúzom a bilincset

A magyarok meg sem próbáltak a sufnituningnak ellenállni, a magyar nyomáscsökkentőre pont jó a félcolos locsolóslag

Erősen meghúzva nem ereszt a nyomáscsökkentő
 Igaz a nyomáscsökkentőnek "csőre" van tehát nem a ma használatos PB gázpalackokhoz jó hanem valami kis kemping palackhoz, de izomból tekerve rámegy az így is és még csak nem is ereszt de nem túl bizalomgerjesztő.
De amúgy tökmindegy, a palack úgy is lyukas, volt már itt szó róla, mert már nem ez az első palack aminek ereszt a szelepe, tehát fontos hogy necsak a csatlakozást hanem a palack nyakát illetve szelepét mindenhol ellenőrizzük mert bárhol ereszthet. Merthogy egyre több a szivárgó gázpalack, bővebben itt olvashatsz erről:
http://mithogyanbiztosanne.blogspot.hu/2013/06/szivarognak-pb-gazpalackok.html
Nézzétek meg az alábbi videót, ereszt a palack:


Itt meg a kép róla:
Bizony nagyon bugyborékol vagyis szivárog az rendesen

-->
Naszóval ha ezeken túlvoltunk akkor már meg is próbálkoztam begyújtani a hűtőbe. Hát nem gyulladt be mire rájöttem hogy olyan kicsi lehet a gázáramlás sebessége hogy idő mire kidolgozza magából a levegőt...
Ezt is megoldottam, kitámasztottam a biztonsági szelepet egy tubussal, mondván majdnem mindegy, a lyukas palackból több gáz szökik ki mint így a hűtőből.
Szelep kitámasztva

De sehogy nem akart begyulladni a hűtő, mire rájöttem hogy azért meg el van dugulva a gázrendszere. Sebaj, kikaptam, kifújtam biciklipumpával mert a kompresszorom kiégett:
Hűtő gázrendszere

Visszaszereltem majd egy doboz gyufától viszont már be is gyulladt:

Alig látható a láng

A láng nagyon kicsi volt, huppogott is de úgy voltam vele hogy 85W-nyi hőigényhez nem is kell nagyobb láng, nomeg az égésbiztosító sem oldott le tehát elméletileg megfelelőnek kellett volna hogy legyen.
Nézzétek meg videón is:

De sajnos 2 napos folyamatos üzemeltetés ellenére nem akart hűteni, tehát túl kicsi a gázláng, ami meg a nem megfelelő nyomáscsökkentőre vezethető vissza. Tehát az 50mbar kevés a francia hűtőnek. Sebaj, áramról hűt, ha meg netalántán gázról akarnám használni akkor majd tuningolok még rajta.

Közben visszafordítottam a másik hűtőt is és megpróbáltam árammal üzemeltetni de még mindig fűtött hűtés helyett.
Udvaron biztonságosabb a gázzal játszani
Ezért drasztikusabb megoldáshoz kellett folyamodnom hogy még mindig fűt hűtés helyett:
elsőnek egy szénakupacra majd a földre ejtettük:



Majd próba árammal....

De mivelhogy még mindig nem hűt sokkal magasabbról illetve mind a 4 oldalára ledobtuk egy emelvényről:
repül a repül a hűtőgép...

De aztán ezekután sem hűtött. Gondolkoztam mit lehetne még tenni a dugulás megszüntetésére. Hát eszembejutott hogy az ütvefúró fémben igencsak nagy vibrációt kelt, így hát a csövekre ráhelyeztem egy vastag fémdarabot majd elkezdtem fúrni vibráltatva az egész berendezést:

De sajnos így sem lett jó, de becsületére a magyar technikának még mindig nem lyukadt ki és nem engedte rám a mérgező ammóniagázt. Igaza lett a Hobbielektronika fórumának ahol a hűtőgép szerelők azt tanácsolták hogyha a fejreejtéstől nem javul meg akkor kuka... Hát sajnos nem javult meg... :-(

A Lehel hűtőgép körül már kibontottam a kazán körüli hőszigetelő üveggyapotot is hogy a kazánt közvetlen tudjam püfölni kalapáccsal. Hát nem hatotta meg.
A lyukas csőben ég a gáz
 A középcső teljesen felfutó csövet kell melegíteni, jól látszik hogy erre a középső cső köré építették be a gázégőt, a 230V-és és a 12V-os fűtőbetétet is. De lényegében mindegy mivel melegítjük a csövet (kazánt), akkor is működik, ez az egyik legnagyobb előnye az abszorpciós gépnek.
A világos cső a kiszerelt kémény



Itt egy videó azért hogy mekkora poén begyújtani egy Lehel abszorpciós hűtőszekrényt gázüzemben, elsőnek a saját piezzo szikráztatóval akartam begyújtani a gázüzemű hűtőgépet de csak durranások jöttek:


Végül gyufával kellett kellett begyújtanom:



De hűteni így sem volt hajlandó. Úgy látszik ez a hűtőgép végleg elromlott. :-(

51 megjegyzés:

  1. A PB gáz nem marja szét a locsolótömlőt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De szétmarja csak nem olyan gyorsan. Csak ideiglenes megoldásnak jó.

      Törlés
  2. Jó ilyesmit látni, főleg gondosan dokumentálva. Köszönöm.
    (amúgy vagy de vagy viszont, a kettő együtt nem járja...)

    VálaszTörlés
  3. Szia én múlt évben vateráztam el egy Lehel abszorpcióst kb. 1987 ból :-P kétszer-háromszor anno elvittük Jugóba. utána egyáltalán nem használtuk többet, több mint 20 évig egy kamrában állt! A cájg kb. pöccre indult vagyis kevesebb mint 2 óra alatt már érezhetően hideg volt benne azt persze nem tudom hogy a cső belül mennyire volt már károsodott az általad említett effekt miatt. Külsőre kicsit jobb állapotban volt mint a tied bár az anyaga hátul egy-két helyen már kezdett rozsdásodni pusztán az állástól. Azalatt a 25 év alatt talán ha egyszer lett beindítva. Az eladás előtt csináltam egy pár órás próbaüzemet jó hideg volt benne nem gondoltam volna hogy így fog működni ennyi idő után :-)

    VálaszTörlés
  4. Helló
    Nagyon jó kis leírás,én ugyanígy leteszteltem az 1982-es elektroluxot 12 volton 7°c 3óra után 7,5amper felvétellel,220voltról egy kicsit gyorsabb volt,gázról még nem próbáltam.egyébként egy régi cosy car lakókocsiból jött ki 16 év beázásos állás után.tudom nem ide tartozik de vettem egy kompressszorosat és most nem kell,az érdi kempingbontóban azt mondták hogy kb60 80e ért mennek ezek a hűtők,de nem mondtak évjáratot megy fajtát.esetleg ötlet hogy hol hirdessem?előre is köszönöm

    u.i.:ha kellene és esetleg beleillene egy ilyen tudományos részletességgel leírt cikkhez,szívesen kölcsön adom

    VálaszTörlés
  5. Tisztelettel érdeklődöm, hogy egy Lehel C35K abszorpciós autós hűtőláda, amennyiben melegszik, de gyengén hűt életre kelthető? Ismerősöm kínálta eladásra, (nem tudta, hogy működik e vagy sem, majd Ő mondta a fenti tapasztalatait) Ön szerint van értelme "rendbe" rakatnom akár az Ön segítségével?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval ha gyengén hűt már részleges dugulás is lehet benne. A gyengén hűtés is viszonyítás kérdése.. ha nem vízszintesen áll vagy túl melegben akkor nem is fog rendesen hűteni. Fejre kell állítani stb mint a cikkben is aztán vagy jólesz vagy sem. Sok pénzt mindenesetre nem érdemes érte adni.

      Törlés
  6. Szia!
    Lakóautómban van egy Elektrolux abszoros hűtőm (220 volt ,12 volt, PB gáz) azt szeretném kérdezni hogy ha 12 volttal szeretném menetközben üzemeltetni akkor az autó 12 voltos rendszerére rákötve kell e a hűtő 12 voltos betáplálása elé feszültségszabályozót beépíteni ?

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állítsd fejre 1 éjszakára, forgasd, ütögesd, majd vidd be a 20 fokos lakásba és ott dugd be egy hőmérővel a belsejében.
      De várni kell sokat, lassan indul be. Tehát hagyod pihenni már állva fél napot majd bedugod egy éjszakára. Reggelre kiderül jólesz-e.

      Törlés
  8. Szia! Kiszereltem a lakókocsiból a hűtőt és fejre állítottam, majd vissza és bedugtam és semmi, nem ment a meleg az elpárba. Újra fejre 1 éjszakát. Másnap visszafordítottam és egy pneumatikus vésőgépet egy fadarabon keresztül a csöveket ütöttem pár másodpercig, különböző részeken. Szinte azonnal bekapcsoltam hálózatra és eltelt 4 óra és a fagyóban -12' van:)). Viszont aggódom egy kicsit a későbbiek miatt, hogy nem következik e be ez a hiba nyaralás alkalmával. Kérdés, szerintem gáz üzemben használták és ott sok hőt ad le, ami túlmelegedést okozhatott. Látszik a hő nyoma a szellőző rácson (sötét sárga). Kipróbáltam a hőmérséklet szabályozót is, és nagy volt a hiszterézise pl 3/4fordulat kell a ki és a bekapcsoláshoz. Ez normális?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom normális-e de ez azt jelenti hogy dugulás volt a körben és mivelhogy zárt és asszem ezekben szűrő sincs így bármikor újra előfordulhat. Üzemeltesd 1 hétig, ne húzd ki rögtön.
      Tehát szerencse kérdése a dolog.

      Törlés
  9. Szia.
    Egy dometic (RM7655L kb. 10 éves) hűtő van a lakókocsinkban, hálózatról és gázról jól működik, viszont menet közben járó motornál piros a visszajelző a kapcsolónál, és nem működik 12v-ról.
    Megmértem a hátulján, megérkezik a 14,2v. Szerinted tudunk valami csodát tenni vele?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a fűtőpatron megkapja a 12 V-ot, akkor vélhetően az a hibás. Fűtőpatront kell cserélni.

      Törlés
  10. Szia. Egy olyan kérdésem lenne , hogy én többnyire gázzal üzemeltetem a hűtőt. Egy LEHEL típusú, évekig nem használtam fent volt a padláson.
    Próbáltam be indítani de nem tudtam be gyújtani ezért szét szedtem. A gáz égő tele volt porral, de ott van egy fúvóka amit sikerült elhagynom ilyet hol tudnék be szerezni?
    Pontosabban van az égő rész amiben megy be felülről egy cső , ott egy tízes villáskulccsal szét lehet csavarni ott volt benne egy fúvóka vagy egy szűkítő. Köszönöm a választ előre is .
    Üdv.

    VálaszTörlés
  11. Jó napot kívánok! Egy kis segítséget / tanácsot szeretnék kérni. Van egy ELEKTROLUX RA138H típusú kis MINIBÁR-unk. Nemrég vettem potom pénzért...volt használva, nem csak úgy ált. Én is elkezdtem használni, de olyan 10-12 fokot tudott produkálni. Arra lettem figyelmes, hogy a hátulján, fent lévő nagy hűtőborda, első pár pordája 60 fokos, a az utána következő összes többi kézzel simán megfogható! Ez lehet probléma? Vagy dugulás? Vagy ez így jó? Próbálkoztunk az ütögetéssel, fejre állítással, akkor egy hétig nagyon is jól hűtött, aztán egy hétfő reggelre mire jöttünk dolgozni, már nem hűtött semmit, de ugyanolyan meleg volt a hátulja. Viszont a bordák akkor is csak az első részén voltak forrók, amikor jól ment. Ez már a vég, vagy ütögessük, próbálkozzunk? Ez hűtőborda téma is minek a jele? Köszönöm a választ előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok


    1. A hátulján normális a 60 fokos hőmérséklet, ottvan a "kazán" abba van az elektromos fűtőpatron. Utánna a többi cső már hűvösebb. Szóval hátul jó.
      A 10-12 fok is jólehet, nem tudnak ezek olyan hideget ha kint meleg van. Milyen a külső hőmérséklet ahol használjátok? 25-30 fok fölött jelentősen romlik a hatásossága. De amúgy 10 fok alattira kellene hűtenie.
      Szóval lehet így még évekig jólesz.
      Fejreállítani 1 éjszakára kell majd utánna ha visszaborítottad is kell várni órákat mire bedughatod.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Rendben! Szuper! Köszönöm az extra gyors választ! Már délelőtt fejre állítottam, és kalapáccsal erősen kocogtatom a hátulján a csöveket, meg úgy mindent ... persze normális keretek között! Óránként elvégzem, míg itt vagyunk az irodában. Nincs meleg, 22-24 fok van. Nagyon jól egyben van, nem egy lepusztult jószág, remélem megjavul. Akkor reggel fél nyolckor visszafordítom, és délben helyezzem áram alá? Ha visszafordítottam kocogtassam még? Nagyon szépen köszönöm a választ előre is :)

      Törlés
  12. Szia .Egy kis segítsèget szeretnèk kèrni.Van egy règi Electrolux hűtőmágnes a lakókocsi a de a 220-as patron csapkodja a feerelèt. Sehol nem kapok hozzá pattintott .Van valami ötlet hogy hol van hozzá patron? Vagy más valamivel ki lehet váltani ezt a patront? Válaszát előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a patron egy porcelánhoz hasonlít, elvileg az nem tud átvezetni. Max ha beázott, de akkor egy FI-relé nélküli konnektorból szárítsd ki.
      Szóval ha kicserélnéd sem hiszem hogy megjavul mert az a gond.
      Itt volt aki ajánlott fel:
      https://www.hobbielektronika.hu/forum/lehel-hutogep-futopatron


      Vezetékezést, termosztátot ha van stb nézd át, ugyanakkora esélye van hogy hibás mint a patronnak.

      Törlés
  13. Szia abszorb doki!
    Nincs valami elérhetöséged? Akár Faceebook,telo,viber?
    Szállodai abszorpcios hütö nem hüt rendesen pedig napi szinten megy.Asztal alatti de hátulja nyitott tehát szellözik és forro a hövédö allatti kazán is.1 db potméter van belül. Mi a teendő? Köszönöm: Robi. Facse https://m.facebook.com/math.robert

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fejrefordítani, úgyhagyn, megütögetni, ha akkor sem akkor kuka.

      Törlés
  14. Köszönöm szépen a válszt!
    1 probát megér.

    VálaszTörlés
  15. Szia, pár napja az éjszaka közepén a lakóautómban lekapcsolt a Dometic hűtő, ami gázon üzemelt. Eredeti német gázpalack kb két hét használat után, de nem folyamatosan. Megnéztem tökéletesen üzemel 12- 230 V ról. Gáznál sem jelez vissza a kijelző, hogy nem működik csak a tényt érzékelem. A választ előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lekapcsolt de próbáltad visszakapcsolni?
      Próbáld meg ha nem. Elkoszolódott égő, hirtelen huzat stb, néha a konvektorok, gázbojlerek is lekapcsolnak de ha újragyújtod megy tovább megint kitudja meddig.
      Két hét használat? Nem lehet hogy kifogyott vagy fogy kifele az a palack?
      Gyújtsd be újra és használd, szerintem semmi baja.
      Azt nem fogja kiírni hogy rossz, csak azt fogod észrevenni ha leolvadt.

      Törlés
    2. Köszönöm. Sajnos van gáz, csak nem hűt. Hallatszik amint bekapcsol a piezzo és azt jelzi a készülék h működik. Amikor el van zárva vagy nincs gáz akkor akkor percenként újra próbál indulni, hallatszik a szikrázáson. Talán szennyeződés kerülhetett a vezetékbe? Lehet azt tisztítani?

      Törlés
  16. Jó cikk :) Már értem, hogy fekve szállítás után egy ideig nem lehet bekapcsolni. De vajon ez igaz-e a kompresszorosokra is, vagy csak a régi tradíció miatt nem merik bekapcsolni a kompresszorosokat sokan egy napig a szállítás után?

    VálaszTörlés
  17. Üdv!
    Minap vásároltam egy Lehel s6o-as abszorpciós hűtőt a tanyámra, bagóért ..
    Az átvizsgálásakor kiderült hogy a termosztátja beragadt. Minden állásban átengedi a feszültséget. Kipróbáltam a hőfokszabályzóját mélyhűtőben lehűtve is, az eredmény ugyan az.
    Az lenne a kérdésem, hogy milyen típussal lehetne helyettesíteni a termosztátot?

    VálaszTörlés
  18. Üdv! Van egy lehel s60 k hűtöm tökéletesen működik de el volt dugulva a bemenő cső és én eszt nem tudván megpiszkáltam a fúvóka lyukat és kicsit nagyobb lett a láng de utána megtaláltam a dugulást máshol de most bazi nagy a láng nem tudom milyennek kellene lennie ! Baj hogy ha nagy a láng? Köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze hogy baj a nagyobb láng. Nemcsakhogy több gáz fogy így, hanem szétégetheti, kormolhatja a kazánt, illetve ha a hűtőközeget is túlmelegíti az is "besülhet", tönkremehet tőle a hűtő.
      De azóta lehet rá is jöttél hogy kormol, meg esetleg lehet nem is sokáig fog jól hűteni.. Próbáld meg visszacsinűlni valahogy, szerezz bele másik fúvókát.

      Törlés
  19. Hol lehetne ilyen hűtőt venni

    VálaszTörlés
  20. Kedves Hűtődoki! Nekünk van egy öreg Lehel ck55k hűtőnk, most került hozzánk. Viszonylag jól hűt. Van a hűtőtérben a jobb alsó sarokban egy kb 2 centi átmérőjű lyuk a szekrényben, amin ki lehet látni, és nem tudjuk, mire szolgál. Azt szertném kérdezni, hogy így kell lennie, vagy valamit csatlakoztatni kell hozzá kívülről? Van mellette egy szöveg több nyelven, de el van mosódva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lángfigyelő. Látod, ha ég a gáz. Üvegek kell rajta lenni.

      Törlés
  21. Szia! Van egy régi Lehel abszorpcis hűtőm. Pár napja váratlanul, kb. 30 év használat után kilyukadt a kazánnál a hűtő kör csöve. Üzemben nyomja az ammónia gőzt. Üzemen kívűl nem szivárog. Nem volt jelentős közeg vesztésre, hamar kikapcsoltuk. Javítható? Hegesztés, forrasztás... Stb? Lefejtetni nem tudom! Tölteni sem. Ötlet? Remélem nem mondod, h kuka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól hogy nem láttad már el is mehetett a hűtőközeg jelentős része, illetve a levegőből is ment bele nemodavaló.
      Amerikában javítanak ilyeneket, itthon kuka.

      Törlés
  22. Ja ez is 70 literes Lehel, PB-röl 12 V-ról nem megy, csak 220.

    VálaszTörlés
  23. Kedves Hűtődoki, a lakókocsimban (2012) az ősz folyamán először előfordult, hogy nem működött rendesen a hűtő, gázzal, mivel többnyire nem volt 230V lehetőség. Műszaki ember lévén, kitisztítottam a fúvókát és úgy ahogy használtuk. Most ismét szétszedtem és megkotortam a kazán csövét egy műanyag pálcával amiből kijött egy spirál alakú lemez. A kérdés az lenne, hogy hol helyezkedik el a csőben és vissza e kell tenni, fontos, esetleg megnő a gázfogyasztás , vagy más hátránya lehet. Kormos volt, autógázt használok, újabban mivel nincs más lehetőség. Köszönöm előre is a véleményt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak a feladata hogy visszatartsa egy kicsit a hőt, tehát igen, kevésbé fog hűteni és nőni fog a fogyasztás ha nincs benne.
      Felülről egy fém rúd szokta fogni, annak a végére kell visszaakasztani. Hogy milyen mélyen fogalmam sincs, ez egyedi készülékenként.

      Törlés
    2. Köszönöm a segítséget, nagy nehezen sikerült visszahelyezni.

      Törlés
    3. Kedves Hűtődoki, sajnos ismét segítséget kérnék, ha lehet. Éppen elutaztunk volna a hétvégén, de sajnos a csütörtök este bekapcsolt hűtőbe péntek reggel meleg volt. Kikapcs, pár óra autózáz hátha felrázódik, bekapcs beidul, szuper hidegre hűl a fagyasztó rész kb 2-3 óra(külön van) egész estig jól bírta talán már a hűtő részben is kezdett hűteni úgy éreztem. Gondoltam reggelre lehűl de tévedtem szombaton ismét meleg volt bent mindenhol.
      Nagyon köszönöm előre is!
      Esetleg valakit aki meg is nézné és ért is hozzá nagy segítség lenne.

      Törlés
    4. Elindul a hűtési folyamat majd ahogy kering benne a gáz el is dugul.
      A fentiekben leírtakat kell vele megcsinálni és csak akkor is csak ideiglenes lesz az eredmény.

      Törlés
    5. Kedves Hűtődoki, közben megjártuk Görögországot. A mélyhűtő rész egy nap kivételével tette a dolgát gáz-ról. Egyszer rákapcsoltam 220 ra, másnapra kiolvadt, aztán ráraktam 12-re és 10 napja szuperül működik 5 fok van a hűtőtérben, a fagyasztó tökéletes. Nem lehet érintkezési probléma? Miért megy gázról a fagyasztó 32 fokban egy hónapig tökéletesen, ha dugulás van?

      Törlés
    6. Dugulás is olyan mint az érintkezési hiba. Néha jó néha nem. 12 és a 220V nak külön fűtőpatrona van, tehát megeshet hogyha az egyikről nem hűt akkor a másikról igen. Egy a lényeg, ha belül meleg van, mintha fűtene akkor tutira veheted a hűtőköri dugulást.

      Törlés
  24. Jó napot .
    Elektrolux hűtőm gáz csapja szivárog nyakban.
    Hogy tudom meg csinálni vagy hol tudok újat beszerezni?
    Válaszokat előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  25. Pár hete kiszedtem a hűtőt, mert a fagyasztó úgy hűtött ahogy a hűtőnek kell, a hűtő meg semmit nem csinált. Egy napra fejreállítottam, a csöveket végigkopogtattam és másnap visszaszereltem. Néhány óra alatt a fagyasztó -19 fokot , reggelre a hűtő 4 fokra hűlt le. Ezt 220V-ról és gázról is megpróbáltam és jól ment. Most pénteken újra mentünk a kocsival és délelőtt elindítottam a hűtőt a gázról. Indulás előtt nézem, hát melegebb mint a kocsi. Kifogyott a gáz és megállt. Megtöltettem a palackot és újra indítottam, de semmi. Ma kivettem újra a hűtőt. Fejreállítottam,15-20 percig rákötöttem a multiszerszámt, hogy rezegtesse meg a gépet és oszlassa fel az esetleges eltömődést a csövekben. Közben végig ütögettem az összeset. Ezután visszaszereltem és próbáltam, de semmi. Nem hűt, pedig a forgatás során hallottam, hogy van benne folyadék, azaz ammónia. Pillanatnyilag áramról nem tudom megpróbálni. Kérdezem, hogy van-e még valamilyen javítási ötlete?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rossz hírem van, mikor már leáll a hűtés az azért van mert már szennyeződés, kristályosodás stb van a hűtőkörben. Ezzel a fejreállítással meg rázogatással csak IDEIGLENESEN lehet visszaállítani a működést. Tehát van rá esély hogy árammal sem fog működni. :-(
      Magyarországon tudtommal nem javítanak ilyet.

      Törlés
  26. Üdvözlöm! Beszereztünk egy lakókocsit, s rögtön az első úton bekapcsoláskor a Dometic RM 7290 gép "kilehellte" ammóniáját. Szemmel láthatóan a hűtőtérbe benyúló csőszakasz egyik varratgyöke volt hibás. Lenne olyan, aki meghegeszti (labor szuperkritikus vízrendszerünket is ők varrták össze), de ammóniás töltést meg mindent ami ezzel jár (légtelenítés) nem vállalnak. A Dometic szakemberei azt javasolták, hogy engedjem el, váltsak új kompresszorosra vagy thermoelemesre. Kérdés tehát: séta Amerikába, ill. hétvégente hallom az utcán egy hangosból, hogy vas hulladékot akulátorot jó pézér megvesznek ha adok. Ha adok, érdemes pőrére vetkőztetni, van keletje a szerelvényeknek? Köszönettel: Benyács Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itthon ezeket senki nem javítja, nem is fogsz találni senkit aki megtölti. Pedig ez elég drága gép.. tartsd meg alkatrésznek mert ha ennyire drága talán úgy többet kapsz érte mint vasárban..

      Törlés