Kemping vagy lakókocsi hűtőgépként ismert gázos vagy ammóniás hűtők igen ritkák. Hivatalos nevük a működésük alapján Abszorpciós hűtőgép.Hatásfokuk gyenge, ergó nagyon sokat fogyasztanak, többet mint kompresszoros társaik. Egy pici dőlés vagy akármi és nem hűt, ha túl meleg van akkor sem tud jól hűteni stb.
De viszont ebben nincs kompresszor hanem csak egy fűtőbetét vagy gázláng, így viszont szinte hangtalanul hűt. Luxusszállodákban is ilyenek a minibar hűtők, nem zúg de hűt illetve fogyaszt de sokat. Meghibásodási arányuk jóval kissebb mint a kompresszoros társaiknál.
Ennél a megoldásnál a hűtőfolyadékot felfűtik, melynek során az elpárolog. Ez a gőz vonja el a hőt, miközben a rendszeren belül a melegítés folyamatosan áramoltatja a hűtőközeget. Itt a csövek dőlésszöge eléggé behatárolt, sem túl kicsi, sem túl nagy nem lehet, mert különben leáll a folyamat. Tehát nagyon fontos hogy a hűtőszekrény ne billegjen, megfelelően álljon. De viszont ez az a típusú hűtőgép, illetve az egyetlen hűtőgéptípus amit ha netalántán elromlik, fejre állítjuk és akkor van esély hogy megjavul mert kidugul a dugulás stb stb. :-) Persze kikapcsolt állapotban kell fejreállítani néhány napra olyankor. Sok bolond meg a kompresszoros hűtőjét is fejreállítja pár napra aztán meg rögtön bekapcsolja hogy megjavult-e. Na ezzel tönkre is vágja a kompresszort a delikvens mert kifolyik belőle az olaj...
-->
Amúgy működtetése elég gazdaságtalan, csak olyan helyen éri meg ahol nagyon fontos a csendes működés, vagy egész egyszerűen nincsen áram így pl a gázpalackos hűtés tökéletes megoldás.
De ha jobban belegondol az ember, egy 25 literes, még a legmodernebb fajta abszorciós hűtőgép is leszív egy 11,5 kg-os palackot egy hónap alatt. Jelen pillanatban (2012.09.28) egy ilyen 11,5 kg-os PB gázpalack ára 5390 Ft.
Villanyszámlában egy 300 literes kompresszoros fagyasztó sem visz el ennyit... Tehát tényleg csak ott éri meg használni ahol nincs áram.
Bele sem merek gondolni hogy mondjuk egy 300 literes abszorpciós fagyasztó mennyi gázpalackot használhat el. De nem is kell, ilyet nem gyártanak mert nincs rá igény.
De nézzük a képeket milyen is egy ilyen hűtőgép:
Így néz ki a hátulja, a fehér dobban van a fűtőbetét, illetve ott ég a gázláng is:
Itt alul az égőfej látható:
Belül így néz ki a gép, ez a cső lesz hideg és deres ami elvonja a hőt a készülék belsejéből:
Szabályozásra nincs lehetőség, folyamatosan stabil fogyasztás mellett hűt.
Amúgy kommentben tippeket várok hogy hogyan tudnám átalakítani földgázos üzeműre. :-)