Kintirötyibe világítás, konnektor

Mikor ültem a kinti wc-n akkor állandóan csak villanásokat láttam. Gondoltam hogy villámlik vagy a szomszéd hegeszt. Gyanús pukkanásokat is hallottam. De a végén már gyanús lett hogy mindig akkor hegeszt vagy akkor villámlik mikor sz@rok.
A kinti wc egy tyúkbélen keresztül kapja az áramot ami bentről a házról kapcsolható egy villanykapcsolóval. Ez a tyúkbél végigfut a melléképületek padlásan majd a wc-nél végződik. Úgy gondoltam már rá hogy ki kéne bővíteni.

A wc-be szoktam bedugni a kompresszort, meg a szalagfűrészt stb stb is, nomeg nagyon kellemetlen hidegben üríteni, pláne a nők előbb meg is fázhatnak.
De mivelhogy rájöttem hogy a rejtélyes villanásokat a beázott kábel okozza így kénytelen voltam megcsinálni. Vagyis újrakötöttem meg körbetekertem szemetes zsákkal. 
Tettem a budiba konnektort is, meg villanykapcsolót is.
Itt a wc-be felszögelt konnektor és villanykapcsoló szép színes
tápegységkábelekkel:
 

Az a konnektor ne tévesszen meg, közel távol sincs földelés, ja és
szigszalaggal csináltam, a cellux lepergett a vékony tápkábelről.

Na a kutyaólba meg itt a fűtés:




Némelyik dög lerág, széthúz mindent amit csak tud. Némelyik igazi cable
killer. Pláne mikor behozzák őket a gyerekek és kicibálják az asztalom alól az
életfontosságú kábeleket.
Itt a kutyaólba a kutyafűtés vezérlőtábla:


Jó magasra vannak felszögelve hogy nehogy lerágja valami őket.

A konnektorba a fűtés (150W-os infralámpa) van bedugva, a fehér kapcsoló az
infralámpát kapcsolja, a zöldes meg a vallatólámpát (belső világítást). A
tápegységkábelek itt is nagy szerepet játszanak. Látjátok, ezért nem szabad
kidobni a kidurrant tápegységeket!
Itt van a kb 50 éves vallatólámpa, az előző lakó hagyta rám, a pincébe
találtam:



És minden biztonságos magasságba van felakasztva mert a kutyák és az egerek
mindenre képesek:


És aki megmondja hogy milyen becelluxozott szerkezet van az alábbi képen
felakasztva és hogy mire használom az nyer egy elektromos fospumpát:


18 megjegyzés:

  1. Nem, ahhoz képest egy kicsit egyszerűbb szerkezet! :-)

    VálaszTörlés
  2. grillsütő: a deszkára repülő galambot egy gombnyomásra megsüti, így csak alatta kell állnod és az a szádba repül?

    VálaszTörlés
  3. Nem ráz, nem süt, be van celluxozva!

    VálaszTörlés
  4. Na a lámpához már több köze van... közelítetek!

    VálaszTörlés
  5. az egy hangszoro ami magasfrekvcenciaval kergeti a csotanyokat. vagy az a fospumpa.

    VálaszTörlés
  6. szúnyogégető lámpa. Fospumpát ide!

    VálaszTörlés
  7. Maga a fospumpa az! :-D

    VálaszTörlés
  8. Nem lámpa, csak a lámpafoglalatra van rákötve. És a lámpákhoz is van köze. Nem hiszem el hogy ezt senki nem tudja kitalálni....

    VálaszTörlés
  9. fűtőszál hogy fent is égjen minden

    VálaszTörlés
  10. ventillátor a lámpabúrában

    VálaszTörlés
  11. Na jó, elárulom! Az egy régi orszo akksitöltőp volt csak kiégett az egyenirányító meg az elektronika (egyfordítva rátett akksitól..). Na de a trafója működött. Ezt rákötöttem a világítási hálózatra, a trafó(24V-os részét) meg kivezettem szinte szó szerint tyúkbélen a föld alatt egy lámpaoszlophoz kintivilágításnak. Egy simson izzót kötöttem rá, de bevilágította az egész udvart. :-) D
    Szóval így oldottam meg hogy tuti ne üssön agyon senkit az áram még akkor se ha elkapálják a kábelt...

    :-) D

    VálaszTörlés
  12. bazmeg, en nokedli szaggatonak neztem... mint nagyanyam kopott nokedliszaggatoja total ojannak tunt ;-)
    celluxot nehasznalj, felkemenyedik. de ezt tudod mar ;-)
    budit ajanlom szigetelni. hungarocellel (eps) de a kulonfele csomagoloanyagokbol is lehet kimenteni hungarocellt csak lekell nyesni a kiallo reszeket. rogziteni meg pl felszogeled papir alatettel (a tytan753-as habja mar tul preciz lenne ;-) amugy az a tuti. csak a reklam kedveert...) de a vastag kartonpapir tobbretegben, lefestve is jo lehet.
    en fodemszigetelest "tervezek" nyomdai nyesedekbol (ojan mint a cerna metelt es tonnaszamra hozzajutnek, a rohadek ragcsalok meg nemnagyon eszik meg mert ugysincs ezekben mar celluloz, nehezen eg, es amugy is a nyomdafestek budos mint a... nemtommi...)
    amugy van egy magyar faszi, talan a hobbi elektronikan beszeltem vele es o gyart speci ultrahangos riogatot amihez nemtudnak hozzaszokni a kis mocsok ragcsalok (valto frekik, mely magas hangokkal, rezegtetovel pl stablon koze...) amugy meg egerfogo. a ragaszto maceras es nemtul humanus raadasul ha kijon az eger jol osszeken mindent meg halaltusajaban.
    csak tudni kell hovarakni. pl sarkokba azt is eltakarva pl egy csereppel (padlasrol beszelek)
    es egy padlasra legalabb 3-4et kirakni. ez ujra felhasznalhato nemugy mint a ragacs.
    gondoltam leirom, nekem ez bevalt, hatha masnak is segit...

    VálaszTörlés
  13. A budiszigetelést amint lesz rá időm megcsinálom. :-)

    Amúgy nekem egy ultrahangos riasztó sem vált be. Eredeti teleshoppos Pest Reject riasztót is próbáltam, semmit se ért. Épp azért adták kölcsön hogy nekik nem vált be hátha nekem... de nekem sem.
    A ragasztó az állatkínzás, de asszem már be is is tiltották tudtommal. Meg az nem jó ha van macska, mert szegény macska is szeret belelépni. :-( Meg a ragasztót egy idő után ugyanúgy felismeri mint az egérfogót.

    De amúgy tényleg a fogó a tuti hosszútávon. Mindig változtatni kell a helyét meg rögtön kidobni amint kapás van. AMint kattan szaladni és üríteni mert a többi egértárs bizony megjegyzi hogy hol és mibe halt bele a kispajtás.

    VálaszTörlés
  14. igen megjegyzik a rohadt dogok az uh-t dehogy a fogot is (ezt nemtudtam, koszi a tippet, at is rendezem oket...) de az amit az a faszi csinalt akit emlitettem az random valtoztatja a frekit ezert nemtudjak megszokni es belezavar a "kommunikacioba" es a stablon alol nemzavarja ki ezert kell a low-frekis rezgeto is az is random mintaval. telesoppos kacattal legfeljeb ugy kergeted el amikor pislog az eger a sarokban hozzavagod es hatha agyonveri...

    egyszer nyitva maradt a padlasfeljaro telen es lejott vagy feltucat kisebb eger. ugy korzoztak a lakasba mint gyerekkorunk felhuzos lemezdoboz autoi. mindet elkaptuk 2ora altt de amelyik a budiba ment be az alamaszott a cseszenek (akkora res volt alatta - talan onnan kerult a feher cement a klozetcsobe ;-)) es nemlehetett kipiszkalni... node jott a mentootlet, a kenlap. csak egy kisdarabbal mert azert az csunyadolgot muvel zart helyisegbe. egeret azert kikergette ;-)

    VálaszTörlés
  15. Bizony, bizony, a fogót is megjegyzik! Sokkal de sokkal előbb mint a ragasztót vagy a mérget. Hihetetlen de egy idő után a mérget is megjegyzi és abból sem eszik.
    Még a wikipédia is ezt írja róluk szó szerint:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1zi_eg%C3%A9r
    "Rendkívül elővigyázatosak, a hagyományos csapdákkal nem könnyű elkapni őket."

    Tehát bizony, rögtön cserélgetni az egérfogó helyét, és ha kapás van minnél előbb üríteni.
    Nekem is klasszikus egérfogóm volt. Aztán hiába raktam bele akármi finomságot, egy idő után csak nem akartak a közelébe sem menni. Akkor szoktam rá a ragasztóra. Az első napokba volt is kapás, utánna inkább kikerülték az újságot amin volt a ragacs, pedig a ragacsfolt közepén bizony lehetett kolbász, sajt, semmire nem mentek oda a végén. Megtanulták hogy ez bizony gyanús, még annak a helyét is cserélgetnem kellett, vagy bekeríteni őket, pl a szekrénysor mintkét végére hogy nelehessen kikerülni.

    De a ragacs az akkor volt hatásos mikor megzavartam őket, és siettükben véletlen beleugrottak..

    A teleshoppos is elméletileg változtatná a frekit hogy ne szokják meg, lehet hogy hatásos egy normál kivitel de inkább maradok a klasszikus fogó mellett.
    A teleshoppos kéken világít, ledek villognak rajta, pókok, csótányok ellen is jó (mondják ők) így már itt gyanús a dolog. Persze normális kivitel lehet hogy hatásos, de a teleshop az ritkán árul hatásos dolgokat. :-) Tényleg csak a hozzájuk verés által hat.


    Mindig ott hibáztam el hogy már csak akkor raktam ki a fogót mikor már beköltöztek és észrevettem őket. De mostmár ha nincs is egér, akkor is kint vannak a fogók állandóan, így ha egy is betéved akkor ne legyen ideje elszaporodni. Mert ha sokan vannak akkor már segítenek egymásnak, tanulnak a másik hibájából és ki nem lehet őket irtani egyhamar.

    A kénlap az brutális hatású, lakatlan házakból még a patkányokat is kilehet vele füstölni. :-)

    VálaszTörlés