Hajdu Energomat nem centrifugál

Hajdu Minimat
Sokak számára ismerős a Hajdu Energomat mosógép, de ezek már mind nagyon öregek és mostanság jönnek elő a hibáik. Ezekről majd később. Csak ugye nem mindegy hogy egy mai új mosógép a garancia után + 1 nappal döglik be addig a hajdú mosógépek pedig 20-25 év szinte hibamentes működés után. A legelső Hajdu automata mosógépek sorozatgyártása 1977-ben indult el, és Hajdu Minimat néven került forgalomba.
Az tévhit hogy magyar fejlesztés mert a mosógép licencét a német AEG-től vette meg a magyar gyár és azalapján indult meg a gyártás, a többi fejlesztés is erre épült.
Az elpusztíthatatlannak hitt Hajdu keverőtárcsás gép után a háziasszonyok gyorsan ráharaptak a kisméretű, szűk lakótelepi fürdőkben is elférő, vagy akár konyhabútorba beépíthető automata mosógéphez. A keverőtárcsás gépekhez képest az automata mosógép óriási siker lett hogy hamar hiánycikk lett a boltokban. 
Hajdu keverőtárcsás mosógép
Ára az akkori átlagfizetés háromszorosa volt még úgy is hogy mesterségesen alacsonyan tartották az árát, de hiánycikk lett, hónapokat kellett várni vagy jattolni az eladónak hogy jusson automata mosógép a családnak.
A gyár a 80-as évek elején fokozta a termelést és megjelent a Hajdu Minimat és a Hajdu Energomat is. 
A Hajdu mosógépgyárban 3200-an dolgoztak a 80-as évek közepén a fénykorban és ontották magukból a mosógépeket. 


A keverőtárcsás és automata mosógépeik is rendkívül tartósak voltak, 20-25 évig is akadt példány ami működött javítás nélkül.

A mintegy ezer főt foglalkoztató Hajdúsági Iparművek Rt. továbbra is Hajdú márkanév alatt készít mosógépeket, vízmelegítőket, multienergiás - elektromos, gázüzemű, kombinált, illetve napenergiával működő - forróvíztárolókat. A nagysikerű keverőtárcsás mosógépük és centrifugájuk máig gyártott és kapható típus amelyet az alábbi gyártói weboldalon meg is tekinthet.
http://www.hajdurt.hu/products/26-keverotarcsas.html



A Hajdu gyár olyan mosógépet is legyártott amilyet a mai világban is alig találsz. Méghozzá olyan mosógépet készített ami rendelkezik melegvíz bemenettel is, mindezt még a 80-as években.  Mert akkoriban a távhő nagyon olcsó volt, így a távfűtéses lakásokban rálehetett kötni a melegvíz hálózatra. Mert ugye a mosógép árammal melegíti fel a vizet ami a lehető legdrágább megoldás volt akkoriban meg manapság is. Így ha a mosógépen van hideg és melegvizes bemenet is akkor a mosógép nem árammal melegíti a vizet hanem a hideg-melegvízzel kikeveri magának a megfelelő hőmérsékletet. Ha meg esetleg mégsincs melegvíz akkor használja az áramot automatikusan.
Igaz manapság már nem olcsóbb a távhővel készített melegvíz mint az árammal, de sok esetben hasznos lehet egy ilyen gép.  Mert ha pl gázbojlerrel vagy napkollektorral, hőszivattyúval stb készíted a meleg vizedet amivel olcsóbb mint árammal akkor ilyen melegvizes csatlakozóval is ellátott gépeddel a töredékére is eshet egy mosás költsége hogyha a gépnek nem kell bekapcsolnia a fűtőszálát. Szóval a  Hajdúsági Iparművek már akkoriban olyat alkotott amit a mostani gyártók még csak most kezdenek kapisgálni. Mert bizony egyre terjedőbb a fatüzelésű melegvízellátás, vagy a napkollektoros, hőszivattyús stb így egy ilyen mai gép is kelendő lenne.
HAJDU Energomat-Thermal

Én most egy Hajdu Energomat mosógép nem centrifugál hibáját fogom nektek felgöngyölíteni. Nem centrifugál a mosógép? Látszólag egyszerű a probléma, a gyakorlatban azonban majd meglátjátok hogy ilyen apró hiba hogy elfelejt centrifugálni akár katasztrofális is lehet.
Hajdu Energomat Tip: 750.2
Hajdu Energomat adattábla


Az mosógépet eredeti tulaja elajándékozta mondván vett újjat, ennek meg csak annyi a baja hogy nem centrifugál. Aztán a megajándékozott meg használta így majd megunta a dolgot - 5 év után - és szólt nekem hogy nézzem meg már hogy mi lehet a baja, miért nem centrizik.

Én internetes fórumok majd szétszedés után saját magam is láttam hogy bizony itt az ajtóretesz lesz a hibás, azért nem centrifugálhat.A Hajdu Energomat mosógép ajtózárása a mai gépekétől egy kissé különbözik. Amíg a mai gépek állandóan zárvatartják az ajtót amíg fut a program, addig az Energomat mosógép csak addig zárja be az ajtaját amíg a centrifuga üzemel.
Van benne egy mágneskapcsoló, ez is egyszerű de nagyszerű működésű. A felnyitható mosógépajtó sarkában van egy rejtett mágnes, ez a rejtett mágnes húzza be a mágneskapcsoló érintkezőit ha lecsukod a tetőt. Ha felnyitod menetközben akkor elejt a mágneskapcsoló és bonja az áramkört, a gép megáll. Lassú menetben mire lenne időd odanyúlni úgyis megáll a dob forgása így hiába nincs bezárva az ajtó, mégsem lesz beteg tőle a kezed. Ezt az akkori szabványok így írták elő, csak a gyorsfordulaton (centrifuga) kellett reteszelni ajtót.
Ez még előny is mert ha a mai gépnél elfelejtesz valamit berakni akkor perceket kell várni mire kiengedi nyitni az ajtót. Hát a hajdu energomatnál ilyen gond nem volt, ott a centrizés kivételével bármikor nyitható volt az ajtó.
Az ajtó jobb felső sarkában van a mágnes
Az ajtókeret jobb alsó sarka alatt meg a mágneskapcsoló
Így néz ki a mágneskapcsoló a keret alatt, ez állítja meg a gépet ha felnyitod az ajtót

A fenti képen láthatjátok a mágneskapcsolót ami megállítja a gépet ha felnyitod az ajtót. Ez csak a megállításért felel, a centrifugáláskor egy külön retesz zárja be az ajtót.
Mert ugye centrifugálás közben ha felnyitná az ember akkor már nem állna meg olyan gyorsan a dob forgása.

Centrifugáláskor záró retesz
A fenti képen látható az a kis pöcök amiből a túloldalon is van egy az ajtókeretben. Ez a pöcök reteszeli be az ajtót lehetetlenné téve az ajtó kinyitását centrifugálás közben.
Az ajtóretesz a burkolat alatt így néz ki:
Energomat ajtóretesz
Mindkét oldalt van egy ilyen retesz, a lenti képen azt is láthatjátok hogyan is néz ez ki belülről:
A fekete a mágneskapcsoló, a piros a bimetálos ajtóretesz



A centrifugáláskori zárást nagyon egyszerűen oldották meg a Hajdu automata mosógépeiben.

A centrifugamotor segédfázisát a piros kapcsolók fűtőszálain vezették át. A fűtőszálak csökkentették az áramerősséget így a centrifugamotor lassabban indult el, nem ugrott el a gép a helyéről. De a fő funkciója a fűtőszálnak az volt hogy felmelegítette a bimetált ( Kétrétegű, különböző hőtágulási együtthatójú fémből egymásra hengerelt, "szendvicsszerű" lemezanyagot) amely így elhajlott és az elmozdulása által bezárta a mosógép ajtaját.

Ha lejárt a centrifuga akkor többé nem volt áram alatt a retesz így kb 1 percen belül kihűlt a bimetál, egy rugó meg visszahúzta alaphelyzetbe és nyitható volt az ajtó.

Ha a kapcsoló megszorult, kiégett a fűtőszál stb akkor a motor segédfázisa megszakadt, segédfázis nélkül meg nem tud felpörögni a motor vagyis ha elromlik az ajtóretesz akkor máris nem fog centrifugálni a gép. Jó ezt okozhatja egy elgyengülő kondenzátor is, de elsőként a reteszre kell gondolni.

A reteszeket áthidaltam, láss csodát x év után ismét újra centrifugál a gép.
A kapcsolókat kiiktatva, direktbe kötve is működik a gép és vele együtt a centrifuga is, de viszont a gép gyerekek közelében lesz, tehát az ördög nem alszik alapon inkább rendeltünk bele új reteszeket. De ha már reteszt rendeltünk, rendeltünk bele mágneskapcsolót is, mert láttam hogy az egyik papucsa már le van róla égve és viszont annak a beragadása nemcsak a gyerekeket hanem a felnőtteket is elküldheti a sebészetre. Régi nagy szériában gyártott gép, van hozzá alkatrész de viszont nagyon drágák. Az ajtóretesz darabja majd 3 ezer Ft, és kettő kell bele, továbbá a mágneskapcsoló csak bontottan volt de is belekerült 2000 Ft-ba.  De inkább 8 rugó mint később egy élet ujjak nélkül nem?





Most lehet sokan hőbörögnek hogy inkább egy szál vezetékkel direktbe kötötte volna mint 8 ezer a kapcsolókért... mondván ki az a hülye aki mondjuk centrifuga közben kinyitja az ajtót.

De gondold végig a következő gondolatmenetet:

Beég a mágneskapcsoló, ami egy 25 éves gépnél bármikor előfordulhat és észre sem veszed mert ettől még működik tovább a gép. Aztán jön egy áramszünet pl centrifugálás közben. Eközben valaki belép a fürdőbe és mivelhogy kussba van a gép azt hiszi már lejárt a program, felnyitja és elkezd benne matatni. Közben visszajön az áram. A hibás mágneskapcsoló és kiiktatott reteszek következtében a gép nyitott ajtóval teljes gőzzel fog elindulni odacsípve, csonkolva a benne matató családtagot.

Az emberi figyelmetlenségre, az emberi megszokásra bizony számolni kell. Megszokja az ember hogy a lift sem indul nyitott ajtóval, a mosógép sem teker nyitott ajtóval, aztán ha mégis akkor megvan a baleset mert nem számoltunk azzal a ténnyel hogy mégis mehet az nyitott ajtóval is. Na azért nem iktatunk ki ajtókapcsolókat.

De én most korrektül megjavítottam, mostmár működik a centrifugálás is, illetve az ajtózárás is.

Haha, vagyis hittem én elsőnek azt hogy korrektül meg van javítva. Próbamosáskor bedugtam egy fogyasztásmérőt és beiktattam egy kukát hogy teszteljem a hajdu energomat mennyi áramot és vizet fogyaszt.
Beállítottam egy főmosás, 90 fokra, hagy fogyjon a víz meg az áram is.
A fogyasztásmérő a mosógép fogyasztására 2762 W-ot mutatott. Ez egy rendkívüli nagyon nagy fogyasztás, gyanús is lett nekem mert a gyári tábla szerint (amik régen nem hazudtak) 2200W a legnagyobb összfogyasztás.
Fogyasztásmérő szerint 2762 W


Összfogyasztás gyár szerint 2200W

Tehát a gyári adattábla 2200W-os mutat mint maximális fogyasztás akkor hogyan fogyaszthat 2762 W-ot vagyis 562 W-al többet mint amennyit kellene?
Aztán a gyár általában többet szokott ráírni ha hazudik is nem kevesebbet, a hosszú hosszabbítók stb miatt ahová bedugtam szinten kevesebbet és nem többet kellene mutatnia a műszernek.
Tehát gyanús lett a dolog, mérési hiba ilyen nagy nem lehet, fűtőszál is gyári benne akkor mi az amitől ekkora a különbség?

Felnyitottam az ajtót, gép leállt de a fogyasztásmérő szerint még mindig 400W-ot fogyaszt a gép. Na ez már rendkívül gyanússá tette a dolgot és innen jöttem rá hogy a mosógép szereléssel mégsem végeztem mert nyitott ajtóval semmiféle fogyasztásnak nem kéne lennie, nemhogy 400W-nak. 
Mert az nem normális dolog hogy a mosógép nyitott ajtóval álló helyzetben felzabál 400W-ot ( egy kissebb porszívó) teljesítményét. 

Elkezdtem gyanakodni. Lehet valami testzárlatos a gépben. Kondenzátorok, fűtőszál, egérrágta kábel, motor stb. 
De ha testzárlatos akkor ha fordítva dugom be a dugvilláját akkor nem kéne zárlatnak lennie. Megfordítottam a konnektorban a villásdugót. Rögtön minden a normális lett. 
Utánna bedugtam egy másik konnektorba ahol nem volt földelés. A villásdugó bármely pozíciójában normális értékeket produkált a gép, 

Villásdugó egyik irányban bedugva

Villásdugó fordítva bedugva
A fenti képeken nem parajelenség látható hanem valami súlyos műszaki hiba mert elvileg teljesen mindegy hogyan dugjuk be a dugót a konnektorba, a készülék működését, fogyasztását nem kéne hogy befolyásolja. 

Ennek az is lehet a magyarázata hogy pl egy egérrágta kábel ami hozzáér a földelt mosógéptesthez az zárlatot okoz. De ha fordítva van bedugva a dugvilla akkor arra az egérrágta kábelre nem a fázis hanem a nulla kerül így nincs zárlat, hibaáram sem.

Tehát a jelenséget mindenféleképp ki kell vizsgálni.  Bedugtam egy földeletlen konnektorba, na akkor a fogyasztásmérésre jó értékek jöttek minden pozícióban de engem csipkedett a gép ha tapintottam, utánna bedugtam egy FI-relével biztosított konnektorba ami azon nyomban bármely pozícióban rögtön lekapcsolt.

Szóval a sok jel ellenére végre felfogtam én is hogy bizony ez a mosógép testzárlatos. Működik tökéletesen, mos, melegít, centrifugál, csak esetleg túlfogyaszt vagy "picit ráz" a gép és a normál háziasszonynak fel sem tűnik hogy életveszélyes a gépe mondván működik. Egyedül a Fí-relé az ami rögtön kibuktatja ezt a hibát.

Nos ha már leesett hogy testzárlatos a mosógép akkor a feladat megkeresni a testzárlatot a gépben. 
Multiméterrel rámértem a gépre, a földelés és az egyik villa között, sípolt hogy zárlat.
Elsőnek a kondikra gondoltam. Kikötöttem az összes kondit, még mindig sípol a műszer.. Gondoltam az új ajtókapcsolókra, nem-e selejt. Kikötöttem, még mindig sípol. Lekötöttem a lúgszivattyút, még mindig sípol. Lehúztam a motor csatlakozóját, nem sípol, megszűnt a testzárlat.

Szóval a mosógépmotor a testzárlatos. 

Na akkor azt ki kell szerelni, szemre kell vételezni hátha csak beázott, egérrágta stb. 

A hajdu energomat gépből való motorkiszerelés nem is olyan egyszerű művelet. Mert hogy kiférjen a gépből a motor más dolgokat is le kell szerelni róla.

Gondolom a palást leszerelése megy, mert a hátsó lemez csavarjai után nem kell elfelejti a főpalást alsó csavarjait és akkor szépen lejön az is:
A palástot alul is fogják csavarok

Leírom nekem hogyan sikerült kiszerelnem a motort a mosógépből:
Elsőnek a lúgszivattyút szereltem ki:
Le kell róla húzni a vezetéksarukat ( a sárga vezeték nem cserélhető fel egyikkel sem)
Energomat lúgszivattyú
 Majd alul a két rögzítőcsavarját kell kicsavarni:

De ha már oldalára fordítottuk előbb a dob alatti fekete cső bilincsét kell leoldani:


Aztán az alsó műanyag tekerő (szűrő) fölött lévő Y cső alsó bilincsét tekerjük ki és óvatosan húzzuk szét a csöveket.
Energomat hátulja

Ha jól dolgoztunk akkor a lúgszivattyút a kifolyócsővel kitudjuk emelni és beáll az alsó két képen ábrázolt állapot:
Hajdu energomat lúgszivattyú csövekkel


Mosógép lúgszivattyú nélkül
Nos ha kiszedtük a lúgszivattyút akkor már ki fog férni a motor is és utánna a mosógép motorját is nyugodtan elkezdhetjük kiszerelni. Lehúzzuk róla a kábelcsatlakozót ( ez csak egyféleképpen megy rá, nem kell megjegyezni semmit), majd oldunk minden csavart ami fogja.
Motor kiszerelésnél egy fő buktatót tudok megemlíteni, az pedig az alsó képen látható tengely kiszedése, annak meg annyi a trükkje hogy egyik oldalt a műanyag zégergyűrűt óvatosan le kell pattintani majd a tengely ha másnem kalapáccsal kiüthető a másik irányba.




Ha a tengelyt kiszedtük a motor alól és leakasztottuk az ékszíjjat akkor egy kis sakkozással kitudjuk emelni a gép alól.
Így néz ki a mosógép szivattyú és motor nélkül:


Szóval szemrevételeztem a mosógép motort hogy mitől lehet a testzárlat.  A motoron belül a hűtőventilátorlapátok is összevoltak olvadva szóval nem egérrágás és beázás hanem ezt a motort majdnem halálraégették azért lett testzárlatos. 
Testzárlatos, megolvad mosógépmotor

Hogy mitől olvadhattak meg a motor lapátjai? Valószínűleg attól hogy az ajtóretesz tönkrement és azmiatt nem ment a centrifugálás. De a tulajdonosa legalább 5 éven át így használta. 
Tehát a centrifugafokozat megkapta a főfázist, segédfázist az elinduláshoz meg nem mert hibás volt a retesz.

Tehát segédfázis nélkül a motor nem tudott felpörögni, nem ment a centrifuga, de a motort ettől a főfázis fűtötte és a sok sok év ilyen használat végül testzárlatossá is tette. Mert egy-két alkalmat kibír a motor. De hosszútávon ha csak mindig egy kicsit melegedett és mindig csak egy kicsit olvadt meg valami a végén öngerjesztővé vált a folyamat.
Fokozatosan a hűtőlapátok leolvadtak a tengelyről tehát a sima mosás közben mikor forgott a motor már akkor nem kapott elég hűtést tehát melegedett rendesen. A mosás végén már eleve túl meleg volt és akkor forgás nélkül kapta a delejt amitől már a benne lévő tekercsek szigetelése is megolvadt és a végén egyre jobban testzárlatossá vált.

Persze a háziasszony ebből csak annyit vett észre hogy nincsenek kicentrifugálva a ruhák.  Arról halvány sejtelme sem volt hogy a bedöglött ajtóretesz nem ad segédfázist a motornak ami meg emiatt hosszútávon le fog égni. 
És a jobbik eset ha csak a motor ég le és nem a lakás vagy ha nincs abszolúte földelés akkor a végén valaki meghalt volna.

Mert ha eredeti állapotában használják a gépet tovább pl egy földelés nélküli házban akkor a motor egyszercsak annyira testzárlatos lesz hogy valaki a végén meghalt volna hogyha hozzáér a mosógéphez. 

A motort vagy újra kell tekercseltetni vagy venni kell másikat. Tekercselés drága, az új annyiba kerül mint egy gép kompletten, így vettem a netről egy használt, bontottat de ugyanolyat. 
Az új és a régi motor egymás mellett:




Persze beszerelés előtt multiméterrel is összehasonlítottam őket:
Régi motor zárlatos

Új motor meg nem

A netről nagyon olcsón beszerzett használt motor a mérések szerint tökéletes, nem testzárlatos, hűtőventije is ép rajta.


Be is szereltem gyorsan, majd összeraktam volna a gépet de ahogy mozgattam kitört a kereke a betonon:
Hajdu energomat defektes kerék



Már megint még jobban szerelhettem szét. A kerék kiszedéséhez itt belül kell kezdeni, egy fém pöcköt kell kihajlítani és ki is jön a kerék lengéscsillapítóstól mindenestől:




Már ki is jött:



Ez volt benne:



A kereket visszahegesztettem:

Igaz így nem forog, de újonnan brutál ára van, így legalább lengéscsillapít. 

Mert amíg a mai modern gépekben csak a dob és a motor van rugókra felfüggesztve lengéscsillapítás végett, addig a régi hajdu energomatoknál a dob fixen van rögzítve, centrifugáláskor az egész dob mindennel együtt ugrál, a kerekek végzik a lengéscsillapítást.

Sőt az energo-lux automata mosógépekben már az alaplapon is van egy 10-12 kg-os öntött vas elhelyezve így a gép 90 kg-ot nyom, míg az Energomatokban nincs, és azok 74-76 kg-ot nyomnak. Így már 90 kg-ot megmozgatni ( megugráltatni :D ) egy kicsit nehezebb mint 76 kg-ot. Ugyanis a centrifuga fordulatszáma megmaradt az 560 ford./perc. Felfüggesztése mindnek fix, ezért külső lengésűek.

Szóval a lux verzió nem ugrált annyira. :-)
De hogy a sima energomat üresben hogy ugrál azt az alábbi videón megnézhetitek:


És még csak üres a gép, ha lenne benne féltöltet ruha akkor nem maradna egyhelyben!

Szóval ha már a hirtelen kitört mosógép kereket is megjavítottuk, beraktam a motort, próba, minden fasza, végül a palástot is felraktam.

A palást felrakásánál el ne felejtsétek a földelést is feldugni a hátlapra is!

Földelés paláston

Hátlapon


Indulhatott a próba. Fí.relét nem verte le ezekután soha, ha felnyitottam a tetőt akkor 0 volt a fogyasztás, bármely dugvilla pozícióban ugyanakkora volt a fogyasztás.
A 2200W-os a gyári, így pont jo a 2131W
Na mostmár a gyári értékhez is közelebb állunk teljesítményfelvétel ügyében tehát nincs rejtélyes fogyasztás, szivárgó áram, ez az érték tűréshatáron belüli.
A gép teste sem csipkod, nem ráz.
Biztos ami biztos a földelést ellenőriztem próbalámpával is:


Aztán mehetett mostmár jópár próbamosás hogy derüljön ki mostmár minden hiba ha már belelendültem a szerelésbe.

Hajdu próbamosás az udvaron

A vízfelhasználást egy 120 literes kukával ellenőriztem. A 40 fokos tarkamosás teljestöltettel  ( 4A program) pont színültig lett a 120 literes kuka vízzel tehát kb 125 liter víz fogy el egyetlen egy Hajdu energomat 750.2 -es típusú mosógéppel való üresbenmosás esetén.

A 40 fokos mosáshoz  tehát 125 liter vizet és 0,55 kWh áramot fogyaszt el az energomat mosógépünk.
0,55 kWh áram nagyon durván 30 forintnak felel meg mostani árakon.

Érdekesség hogy féltöltet bekapcsolása esetén ( 4 A1/2 program) kb csak egy vödörrel kevesebb vizet fogyaszt a gép:
Féltöltettel sem sokkal kevesebb a vízfelhasználás

60 fokos mosáshoz ( 3A program ) ugyanennyi vizet ( 125liter ) de több áramot, 0,88 kWh- át fogyaszt el a gép.


Tehát a gép fogyasztása csak 90 fokos mosás esetén emelkedik 1 kWh / mosás fölé.

Én erre azt mondom hogy a mendemondákkal meg a tévhitekkel ellentétben nem találom ezt a fogyasztást olyan óriásinak,  a korszerű gépek is ilyentájon kajálnak  áramból, igaz azok vízből sokkal kevesebbet de a mosáshoz meg víz kell. Hiába használ a csodamasinád fele annyi vizet mint az ezeréves  hajdu energomat de a mosáshoz víz kell így a hajdúval tisztábbak is a ruhák. Nekem ez a tapasztalatom.

Nekem a Hajdu Energomat mosógép a sztár, szépen mos és 30 évesen is üzemben tartható, a villanyfogyasztás meg nem eget rengető mint hangoztatják. 

De viszont nagyon jó tanulság az hogy bárminél már a legapróbb hibánál jó ha szerelőt kiálltunk vagy megcsináljuk magunk. Mert az apróbb hibából később nagyobb hiba lehet. Mint itt is láthattuk, nem centrifugált a gép amit mindenki jelentéktelen hibának gondolt. De a jelentéktelen hiba lassan de biztosan kinyírta a főalkatrészt a motort ami annak ellenére hogy funkcionálisan működött okozhatott volna a testzárlatával később halált is. 

Ha nincs a fogyasztásmérőm lehet sose ki se bukik a hiba csak amikor már késő.

Tehát ha folyik, csipkod, nem azt csinálja mint kellene a mosógéped jobban jársz ha idejében utánnajársz. 

112 megjegyzés:

  1. Aki nem földelt konnektorból használ mosógépet (na meg hűtőgépet) az Darwin díjra érdemes. Konyhában és fürdőben még a régi házakban is kell legyen földelés, lévén már 100 éve is kötelező volt, ill. minden hidegpadlós helyiségben, régi házaknál ill. paneleknél is csak a parkettás szobákban meg az előtérben nincs földelés, de a konyhában és a fürdőben ott is van. Ha minden igaz 1980 körül változott meg a szabvány, hogy kötelező a földelés mindenhol, a később épült házakban ki is kellett építeni, ill. hálózatfelújításkor is.

    Mondjuk az is igaz, hogy a nagyon régi házaknál még megengedett volt egy nem földelt konnektor beépítése is, de csak villanyborotvának, házgyári lakásokban ha van is ilyen, rá van írva, hogy csak villanyborotvához ,sokszor úgy is kötötték be, hogy csak a mosdó feletti lámpa felkapcsolásakor van benne áram.

    Mosógépeknél még ha teljesen jól működik is lehetnek kóboráramok, amit a földelésen keresztül vezetnek el, nem véletlenül van még manapság is minden mosógép leírásában ,hogy csak földelt konnektorba szabad bedugni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az jo,ismerosomeknel van egy csomo földeletlen konektor.(mondjuk csak ejjeli lampát dugnak bele)

      Törlés
    2. A Hajdu201-es, az 1960-as években gyártott, lengőlapátos, lábkapcsolós mosógépre a következő feliratot helyezték el:"Kettős szigetelés, földelni tilos!" Nem pályáztunk Darwin-díjra, de hiába használtuk volna földelt aljzattal, mert a csatlakozódugóból hiányzott a földelő érintkező.

      Törlés
    3. Kettős szigetelésnél nem is kell földelni, az ilyen eszközöknek gyárilag lapos dugójuk van. Azok mehetnek földeletlen konnektorba is.

      Törlés
  2. Nagyon jo alapos leiras, koszonet erte! Eppen most kell nekiallnom a mi gepunknek, az ajto menten folyik a viz, amikor centrizik. Remelem ez egyszerubben megoldhato lesz, mert en sem szeretnek megvalni a geptol

    VálaszTörlés
  3. Az enyém főzte a vizet, amikor hozzám került, a fűtőbetét kéredzkedett rá egyik végén a külső (földelt) burkolatára.

    VálaszTörlés
  4. Király leírás, nagy nagy gratuláció:)
    köszi

    VálaszTörlés
  5. Valaki megnézné a mienket is? Nem szeretnék megválni tőle, ha nem muszáj, de ma elromlott, működés közben leállt, nem is indul be azóta.

    VálaszTörlés
  6. Nekem ugyanez a hiba azaz nem centrifugál, de egyedül é nnem állok neki szerintem szerelni. Viszont a cikkírót elhívnám megnézetni a mosogépem:)

    VálaszTörlés
  7. Nekünk minimat 65ösünk van, és kitört a kereke. Annak is meg lehet így csinálni, vagy másmilyen kereke lehet? Köszi

    VálaszTörlés
  8. helló érdeklődnék hogy nem e tudod véletlen hi is lehet a gond.van egy hajdú energomat mosógép.áramot kap,a motor zúg,de nem mos és nem centrizik.én a kondenzátorra gyanakszom hogy amiatt nem megy a motor.

    VálaszTörlés
  9. üdv nekem olyan problémám van hogy a motor zúg,de nem megy.
    én a kondenzátorra gyanakszom hogy az lehet a probléma.mi lehet a probléma.hajdú energomat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kondenzátor vagy ékszíj, meg nézd meg kézzel nincs-e megszorulva.

      Törlés
  10. megszorúlva nincs az ékszíj jó.én is arra gondoltam egyből.szédszedtem de az jó,így maradt a kondi hogy azzal lehet a gond.a motor menne mert zúg és melegszik is a motor.olyan mint ha erőlködne de nem bírja meghajtani

    VálaszTörlés
  11. megszorúlva nincs az ékszíj jó.én is arra gondoltam egyből.szédszedtem de az jó,így maradt a kondi hogy azzal lehet a gond.a motor menne mert zúg és melegszik is a motor.olyan mint ha erőlködne de nem bírja meghajtani

    VálaszTörlés
  12. Nekem a program léptetőmotor nem megy. A nyomásmérőhöz tartozó csövet kitisztítottam. A fűtőszálak jók 41 és 69 ohm. Vizet vesz és fűti, de nem mos. Szivattyúz és centrifugál de nem halad a program.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Léptetőmotor forog egyáltalán, vagy az sem megy? Kap áramot vagy azt sem?
      Mert be is ragadhatott a motor, de a valószínűbb hogy valami kapcsolási logika miatt nem kap áramot.

      Törlés
    2. A motor elégé zárt helyen van, abból gondolom hogy nem forog, mivel nem halad a programgomb és pl. végtelenítve centrifugáz. Az nem tudom honnan kapja az áramot, mert nem látom a csatlakozását.

      Törlés
  13. Érdeklődnék az enyém nemmos csak kattog beereszti a vizet centrizik szivattyuzik de nem mos valaki tudja miért előre köszi��

    VálaszTörlés
  14. Helló! Valaki meg tudná mondani,h az Energomat Thermal 770.5-ös gépek villanymotorjában milyen csapágyak vannak? előre is köszönöm a segítséget!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon köszönöm a részletes leírást! Nagyon sokat segítettél vele!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jó leírás, ezer köszönet! :)
    Még annyi baja van az én gépemnek, hogy a nyitófüle eltört. Már találtam alkatrészt hozzá, de nem nagyon tudok rájönni, hogy kell cserélni. erre nincs egy leírásod véletlenül?

    VálaszTörlés
  17. Segítség! Nekem az úszó szokott fent akadni, olyankor a víz szívása nem áll le! Mitől van ez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs benne úszó, úgynevezett presszosztát van benne, az meg be tud égni vagy a mosószertől be tud ragadni.
      Egy kis cső megy rá, azt kell lehúzni róla és kifújni akár szájjal, meg szájjal megfújással a kapcsolót is tudod ellenőrizni, ha kattog az jó jel. :-) Googlebe írd be hogy presszosztát és találsz róla képet hogyan néz ki.

      Törlés
    2. Köszönöm a választ, közben mi is megtudtuk ezt a módszert.
      Viszont hiába fújom és kattan hármat, és a cső is hallhatóan átfújható, mégis van, hogy a következő mosásnál ugyanúgy túl szívja magát.
      Sőt, mosás előtt, direkt lekaptam az oldalát, kifújtam, minden rendben volt, a szívásnál mégis le kellett állítani, mert megint túlszívta magát.
      Erre már senki sem tudott mondani semmit, az ismerősük közül.

      Esetleg ötlet? Megköszönném! :)

      Törlés
    3. Lehet hogy kattan de attól még lehet nem kapcsol. Cseréld ki az egész presszosztátot és úgy próbáld meg.

      Törlés
    4. Miközben fújkálod, ellenőrizd pl egy multiméterrel, zsblámpa izzóval,,, azt, hogy a kapcsoló működik-e rendben.

      Törlés
    5. Hát ennyire azért nem értek hozzá. :)
      Sajnos semmi ilyesmi kütyüm nincs ehhez...

      Viszont azt észrevettem, hogy ha centrizek egyet a mosás előtt (gyanakodtam vmi dugulásra, gondoltam az fellazítja, aztán jobb lesz), akkor utána működik. Kicsit akkor is túlszív, de megáll, nem engedi ki a vizet.

      Törlés
  18. Nagyon jó leírás !
    A legjobbkor jött, nem gondoltam, hogy a reteszelőnek van egy motorindító funkciója is és épp most iktattam ki, de csak szétkapcsolással és elkezdtük használni a mosógépet, hogy működik az így is. Meddig működött volna ?
    Most már tudom, hogy csak centrifuga nélküli programokkal használható. Azok meg érdekes (megtévesztő ?) módon éppen a "C" jelűek....

    Még egyszer KÖSZÖNET a részletes leírásért !

    VálaszTörlés
  19. Csodálatosan leírtad, hogy kell kiiktatni a két zárat, megcsináltam, de így sem centrifugál. Mit nézzek meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kondikat nézd meg rajta, meg lehet már le is égett benne a centrifokozat...

      Törlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  21. Kedves Szerző!

    Ez a leírás tökéletes segítséget nyújtott, gyakorlatilag pont ugyenez volt a helyzet nálam is azzal a különbséggel, hogy a motornak nem volt semmi baja.

    Most áthidaltam a rossz reteszt, és tudunk mosni amíg megérkezik az új retesz.

    Köszönet a segítségért!

    Kiss B

    VálaszTörlés
  22. Köszi a tippeket ,
    megyek ellenőrzöm , mivel nem centrizik, kondi 16 mikró a 18 helyett, elvileg annyi még jó.

    VálaszTörlés
  23. Kedves Szerző,

    köszönjük szépen a részletes leírást! :-)
    Egy olyan gondunk van, hogy az Energo Lux mosógépünk hátul elkezdett vizet ereszteni. A vízbemeneti nyílás/cső alatt van egy gyárilag kialakított lyuk (túlfolyó?), onnan csordogál a víz. Tudunk vele valamit házilag tenni?
    Előre is nagyon köszönjük és kellemes ünnepeket kívánunk!

    VálaszTörlés
  24. Kedves Szerző!

    Rendkívül alapos és részletes volt a javítás leírása, köszönet érte. Én csak azt szeretném még megkérdezni, hogy a két reteszt feltétlenül szükséges-e párban cserélni, vagy elég csak a rosszat?
    Válaszát előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szükséges párban cserélni, de ha pár nap vagy hó múlva nem akarod ismét szétszedni akkor illene.
      Mert a kettő egyszerre dolgozik, a kettőnek valszeg ugyanakkora az élettartama. Tehát ha az egyik bedöglik akkor nemsokára a másik is. Szóval sajnos érdemes rákölteni...

      Törlés
  25. Az Energomattom végig mos, centrifugázik is de nem áll le. Folytatja tovább a következö programmal. Mindig figyelnem kell és centrizés után rögtön kikapcsolni mert szívja a vizet újra. Mi lehet a baja?

    VálaszTörlés
  26. Üdv!
    Energomat Thermál gépem van, és egy ideje igen gyorsan végigmegy a programokon, látszólag mindent megcsinál.Úgy vettem észre, hogy nem is fűt.Tudna valaki segíteni?
    Köszönettel
    Ödön

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Udv!
      Az en 770.1 Thermal-om is ugyanugy gyorsan vegig szalad a programon, es bar futoszalat is csereltem benne, nem fut, illetve a dobot sem forgatja szivattyuzas kozben eleget. szivattyuindulaskor forog egy parat a dob, majd meg egyet, majd a kovetkezore mikor megforgatja, utana mar le sem all, hanem a centrifugalas kezdodik. Van amikor egesz szepen ki tud igy is centrifugalni, de van amikor igencsak odavagja magat a padlohoz, mert nincs kiegyensulyozva benne a toltet. Azaz mi lehet a gepem baja? Tud e valaki segiteni?
      Koszonettel Istvan
      marci8600@gmail.com

      Törlés
  27. sziasztok mi is kaptunk egyet de olyan baja van hugy szivja a vizetbe de nem álel és a bemenö allat a lyukon fojik kifelé az mitöl lehet? Köszi elöre is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor túltölt. Szét kell szedni, vagy dugult vagy rossz a vízszint szabályzó ( presszosztát).
      Ilyet keressetek benne:
      http://mosogepalkatreszek.hu/wp-content/uploads/2016/03/P1070354.jpg

      Vékony gumicső megy rá és van rajta sok vezeték. Gumcsivet lehúzni, a csövet is erősen fújkálni kell meg a vezetékes izét is, annak kattognia kell fújkálásra.

      Törlés
  28. Szia elmagyaráznád létszíves a mosógép motor bekötési rajzát mi mit jelent rajta

    VálaszTörlés
  29. Gratulálok, nagyszerű leírás képekkel és videóval kiegészítve.
    köszönet

    VálaszTörlés
  30. Szia!
    Tetszett a cikk! Tudnál nekem tanácsot adni? 3 hibás Energomat szivattyúból szeretnék egy jót összerakni. Hogy jön le a tengelyről a rotor? (Egyet már sikerült eltörni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz a semmit.
      Azóta sikerült óvatos csavargatással leszedni.

      Törlés
  31. Köszönöm szépen a leírást, mindent ennek alapján csináltam, és jól működik a lux komfortom. Ķérdésem az hogy , mivel direktbe kötöttem, állandóan kap áramot a motor a segédfázison keresztül. Nem árt-e a folyamatosan ráadott segédfázis? Annak tükrében,hogy az öt perces főfázis adása segédfázis nélkül szétégeti a motort?

    VálaszTörlés
  32. Tisztelt Szerző!
    Nagy elismerés a cíkkért, és kérdezem: tud-e ajánlani Energomat mosógéphez jól értő szerelőt, esetleg Ön vállal-e ilyen munkát.
    A kb.25 éves gépem nem szivattyúz ki vizet, értelemszerűen nem is centrifugál. A motor a hang alapján működik valamelyest, de vizet nem pumpál ki.
    Köszönet a válaszért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amíg telivan vízzel valószínűleg nem is fog centrifugálni.
      Kitekerhető szűrőt nézted nincs -e benne dugulás?

      Törlés
  33. Szuper mosógépek ezek, az enyémet felújítottam, szépen működik. Sokkal szebben mos, mint a mostani játékmosógépek, amiket kapni a boltokban. Nem cserélem le az Energomatomat az tuti.

    VálaszTörlés
  34. Üdv mindenkinek! Eddíg nem ajánlottam volna ezt a típust senkinek, de az írás alapján, már igen! Néhány megjegyzést hagy tegyek: Az áram fogyasztás nem vészes, de a vízfogyasztás igen, amit lehet csökkenteni "manuálisan" (az asszonytól tudom, mert az anyósom ilynet használt). Jelenleg egy whirpool felöltöltős, és egy bosch (mosó, szárítót) használunk a w. a második motorját eszi meg,és a sokadik szénkeféjét, nem mellesleg most a vezérlőben is "kiverte" a triakot is, háát nem is tudom használt motor, amibe szénkefe is kell, plusz még csapágy sem árt, postával a lególcsóbban is 15 ezer, de még egy sört sem ittam meg munkadíjként! Viszonylag csendes, 1000-res centri, 54 liter vízből(is) kimos, de 15k-ért már lehet venni egy hadrafogható energomat-ot is, amit persze szigorúan átnézek és cserélem, amit kell (nem mellesleg nyáron a teraszra is kitehetem, és akkor a kerti kút vizét fogyasztja) ! A bosch is túl van már egy motorfelujításon, sőt a 3. garnitúra csapágyát készülök megvásárolni, nem is beszélve az egyébb apró hibáitól, aki sokallja kiadni egfy energomathoz a 8 ezres alkatrészt, az inkább meg se nézze, hogy ezek mennyibe lennének a mi gépeinkhez! ( A bosch csak azért marad, mert télen szükség van a szárítófunkciójára.) László!

    VálaszTörlés
  35. Üdvözlet Mindenkinek! Az lenne a kérdésem hogy az Enegolux 3 pólusú bimetálreteszét ki tudom e váltani 2 pólusúval mert azt kapni és hogyan kell bekötni. Köszönettel lajos

    VálaszTörlés
  36. Üdvözletem!
    Hajdú midimat mosógép bekötését szeretném kérdezni!
    Képet küldenék a szabad vezetékekről! Hová küldhetem?
    Üdv:

    Nagy E.

    VálaszTörlés
  37. Nekem van egy 750-esem aminek a dobja törött el és próbáltam szétszedni de elég bonyolultnak látszik mert egy csomó nehezen hozzáférhető csavarral van össze fogatva plusz a vezetékek is útban vannak.Azt szeretném kérdezni,hogy érdemes e nekiállnom házilag javítani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak most vettem észre ezt a hozzászólást, bocs.
      Előre bocsátom nem vagyok mosógép szerelő, de a magamét én javítom. Kettőt szétszedtem alkatrésznek, ebből kiindulva nem egyszerű a problémád, szerintem a gyárban azzal kezdték, hogy a teknőt és a műanyag felsőt összeszerelték, s ez után jöhet minden csingi-lingi. Ha ebből indulok ki, és ezt tapasztaltam a szétszedésnél, szerintem mindent le kell róla bontani, csak úgy lehet hozzáférni a csavarokhoz, amik között egy-kettő lesz ami beletörik, érdemes előtte befújkálni csavarlazítóval.
      Amúgy szerintem nem bonyolult.

      Törlés
  38. Üdvözletem!
    A motor bekötése miatt forgolódtam a neten, így találtam ide.
    Remek cikk, és ahhoz képest mikor indult még ma is működik. Már mint az oldal, ja meg a gépek is.
    Magamnak szerelgetem már 32 éve, már mint ennyit nem kellett szerelni, csak ennyi ideje van meg. Mellé a családtól és ismerősöktől szereztem három darabot alkatrésznek. Most nyáron cseréltem program kapcsolót, két csapágyat szimeringet és ha már szétszedtem kerekeket is.
    A program dobozt cserélve gondolkodtam, hogyan lehetne az öblítések számát csökkenteni, szerintem egyel kevesebb is elég lenne,illetve csökkenteni öblítésnél a víz mennyiségét.
    Esetleg ha valaki már foglalkozott a kérdésekkel és van ötlete szívesen venném.
    Köszönettel: KJ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kevesebb vízmennyiség, nem a programkapcsoló módosításával, hanem a gép vízszintszabályzójának beállításával érhető el.

      Törlés
  39. Sziasztok:
    Felültöltős hajdú energomat mosógép motorjával egy faipari esztergát akarnék barkácsolni, de nem tudom a tengelyen levő ékszíjtárcsát, hogy tudnám leszedni
    / motor típus: QU 950 F7 n1./
    Ha valaki tudna segíteni előre is köszönöm.
    Üdv.: MF

    VálaszTörlés
  40. Szép napot!Segítséget szeretnek kerni Hajdu energomat mosógép sugártörőjéhez csatlakozik 3db gumicső ezeknek a bekötési sórendjéhez kellene egy fénykép. Előre is köszönöm ha valaki tudna küldeni.

    VálaszTörlés
  41. A Kitört első ( forgó ) kerék brutál ára 1300 Ft ( Fehérváron 2020 )

    VálaszTörlés
  42. Kedves szerző!

    Nálam energolux, és a nem centrizik esete áll fenn! 2 mosás után félretettünk, és szereztünk ideiglenesen fillérekért egy használtat!
    Tudná vállalni a szerelését? Ha igen, a jelenlegi árak mellett mennyiért?
    Tisztelettel
    Kollár Tibor

    VálaszTörlés
  43. Üdv! Köszönet a részletes, érthető cikkért! A mienk is (40 éves Minimat) Tegnap nem végezte el a centrifugálást, csak hörög, mert közben a szivattyú dolgozik. ( program óra megy) Délután nekiállok, ezen cikk alapján a segédfázist eljuttatni a motorhoz.(egyelőre kapcsoló átkötés)Tavaly cseréltem benne szivattyú motort, mert az leégett ( 40 év) az új szivattyú tekercse fele akkora, mint a régi volt. Vajon meddig életképes?

    VálaszTörlés
  44. Bocsi - Hibásan írtam, nem szivattyú motort cseréltem, hanem vízeltávolító szivattyút.

    VálaszTörlés
  45. Energomat, Energolux témában várom a kérdéseket. Segítek, ha tudok.

    VálaszTörlés
  46. És mi van olyankor ha csak 16 mp-ig centrifugálzik és utána vége

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gátlótekercsel, vagy a programszerkezet léptetőmotorjával lesz a gond, de át kéne nézni az ajtóreteszek bimetál kapcsolóit is.

      Törlés
  47. Üdv!
    A mai napon az egyik forgó kereke kiesett az energoluxnak.
    Kérdésem, hogy a kerékcseréhez mennyire kell szétszednem a gépet, alulról megoldható? Köszönettel: Zoltán

    VálaszTörlés
  48. Ha a hátsó kereke esett ki, akkor elég a gép hátulját levenni, ha az első, akkor a gép palástját is le kell vennie, de a gépet nem kell jobban szétszedni.

    VálaszTörlés
  49. Sziasztok. Energo lux, van vagy 25 éves.
    A normál program végén nem centrifugál.

    Ha a 11A programot (szivattyú, centrifuga) elindítom, több liter vizet nyom ki.

    A centrifuga program meg ugyanitt 10 esetből egyszer elindul.

    Ha kézzel a 11 után egy finom pattintásig forgatom a kapcsoló motort, és akkor teszem át 0-ról A-rá, akkor nagyobb valoszínűseggel indul a centrifuga, bár most már egyre kevésbé.

    Test zárlat nem lehet, van FI relé.

    Ötlet?

    Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ajtó bimetál reteszén a 3 vezetéket kösd össze és úgy próbáld ki elindítani a centrifugát, ha elindul akkor a bimetál ajtóretesz hibás, ha nem indul el a centrifuga akkor a programkapcsolót ki kell kontaktspray-vel pucolni, befújni alaposan, de szét ne szedd. A 16 mikrófarádos kondenzátort (motorindító segédkondi) ki kell mindenképpen cserélni. A lábakban levő fékgyűrűket is cseréld. Nem drága alkatrész és kb 20 perces munka, de nagyon is megéri rendbetenni a mosógép lábait.

      Törlés
  50. Válaszok
    1. Egy bimetálkapcsoló van az EnergoLux -okban, a gép elején. Le kell venni a gép hátlapját teljesen, majd a gép palástját is. A bimetál kapcsoló ott lesz ahová a mosógép ajtajának nyelve passzol. Egy barna kapcsolót keress, fekete műanyagban van, oda megy a 3 vezeték, mind a 3-at össze kell kötni egymással, igy a bimetál kapcsoló ki van iktatva. A kondenzátort viszont akkor is cseréld ki, ha a bimetál esetleg jó, kb 900 forintos alkatrész. Nem kell megvárni amig megfőzöd a gép motorjának a segédfázisát.

      Törlés
  51. Szia!

    Nos, ma leszedtem a gép hátát, és csináltam egy rövid videót a problémáról.
    Ugye alaphelyzetben nem centrifugál pl a /A program végén. SZerintem a vizet se szívja le, áll a tartályban a víz.
    Ha a 11A-t ezután elindítom, szívattyúzza a vizet, de censtrifugálni a legritkább esetben centrifugál.

    Ha a 11A-nál egy picit, egyetlen kattanásnyit forgatok a programkapcsolón (ahogy a videón látszik), 10 esetbeől 6-7 alkalommal elindul a centrifugálás, de csak 15 mp-ig.

    A programkapcsoló fehér műanyag védőfóliaája mögött a centrifuga indulásakor látszik egy kisebb szikra (27 mp körül a videón, a kapcsoló jobb oldalán, felülről talán a 4. érintkezőnél), majd leállás előtt, 45 mp-nél.

    Én úgy gondolom, az időzítéseket a programkapcsoló vezérli, forog a motor, és ahogy forgatja a kapcsolót, az különböző érintkezőket zár vagy nyit. vagyis pl. az hogy csak 15 mp-et centrifugál, az a programkapcsoló bűne, nem?

    Nem lehet, hogy mindenért a kapcsoló a hibás? LÉtezhet, hogy kontakt hibás, és alapos tisztításra szorul? Vagy esetleg "elhalálozott"? AZ ilyen szikrák (ívek) nem tesznek jót...

    Mi lehet ez a két szikra? MIért nem kapcsolja a centrifugát, ahogy kell?

    A mágnesretesz működik, a fedelet nem lehet kinyitni. A gép köpenyét még nem szedtem le, hátha nem szükséges, az bonyolultabb feladat, mint a hátlap. Jól sejtem, hogy alul van odacsavarozva? Ahhot gondolom fel kell borítani, legalább egy sámlira rá kell dönteni a gépet...

    A programkapcsoló előtt látható kondenzátornak mi a feladata? Hol vannak még kondik benne? Magán a motoron?

    A video linkje:

    https://drive.google.com/file/d/1gxF_8mWT2D6X819VWp0DiCdN2LqasiYE/view?usp=sharing

    Köszönök minden segítséget.

    Üdv: Sebestény András




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A programkapcsoló egy alapos kontakt tisztítást megérdemele ahogy látom. A programszerkezet melletti kondenzátor, a zavarszűrő kondenzátor. 2 kondi van a gépben. A zavarszűrő kondi és a 16 mikrós segédfázis/üzemi kondi. Ott a programkapcsoló lesz necces de a váltókapcsolót is ki kellene tisztítani.

      Törlés
  52. Nos, azt tudni kell, hogy most a Szüleim nyaralójában vagyok, Érden, karanténba a COVID miatt. Vagyis a lehetóségeim korlátozottak, viszont a lelkesedés, mindent megjavítani, ami rossz, az hatalmas.

    Végül közben csak leszedtem a palástot is, és még kellett állapítani, hogy ez egy remek konstrukció. Kipucoltam a gépet, amennyire tudtam, a programkapcsolón is - kontakt spray most nem volt nálam, kompresszor se, de a porszívó elég erős volt. Összeraktam a gépet, és bizony működik 😀.

    Majd ha kijövök legközelebb, hozok ki valami kontakt sprayt. Milyet javasolsz?

    A kerekei ripityára törtek, most annyit csináltam hogy mindenütt letörtem, egész a belső gyűrűig. Így visunylag stabil.
    Majd veszek 4 új kereket, a régi tengelyt levagom, és megfelelő csavarral beteszek egy új tengelyt.

    A kerék 350 Ft, a szerelt kerék 2900...

    Amúgy jó állapotban volt a gép, korrózió csak a köpeny élénél, minimális.

    Nem volt ez rossz konstrukció, és hát magyar gép volt...

    Köszönöm a tanácsokat, meg a kontakt sprayre ha javasolsz valamit, megköszönöm.

    Üdv Sebestény András

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kontaktspray -ből jó a középkategóriás, nem kell hozzá a drága spray.
      A lábakban a fékgyűrűket cseréld ki, 20 perces munka és sokkal kevésbé fog "ugrálni" a mosógép.
      Innen tudod megrendelni, 4 darab kell, mindegyik lábba 1 darab:
      http://www.hajdualkatresz.hu/tovabbi-alkatresz-kategoriak-148/hajdu-mosogep-alkatreszek-86/automata-mosogep-alkatreszek-110/automata-mosogep-fekgyuru-652
      A 16 mikrofarádos kondenzátort is illő kicserélni, kb. 900 forint. Meghálálja, hidd el.

      Törlés
  53. KÖszönöm. A fékgyűrű melyik? AMikor kiszedtem a lábat, egy zéger gyűrű oldásával, volt egy fekete gumi dugó, egy fehér műanyag persely és egy rugó a kerék tengelyén, majd a lábat rögzítő műanyag ház.


    https://drive.google.com/file/d/1kG2YxTe6dNwZH7VWJwQNLqhSIsJEbJ3Q/view?usp=sharing

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a fekete gumbi dugó, ami a tengelyen mozog, az a fékgyűrű, azokat kell kicserélni, mert az felel a mosógép lengéscsillapításáért. Az enyémben is feket gumigyűrű volt, egy fékgyűrű készlet, kb. 8-10 évet bír ki.

      Törlés
    2. Nos, a kiporszívózott programkapcsoló kb 2 napig működött. Először a 4A program végén nem centrifugált, majd a 11A- val se.
      Sikerült szereznem kontakt spray, azzal alaposan áttisztítottam a kapcsolót, 1 hétig működött is, majd megint elobb a 4A program végén szabotálta el, aztan a 11A-nál is csak esetleges, hogy centrifugál, vagy sem.

      Erős a gyanúm, hogy a programkapcsló a ludas.

      Szét nem szedtem, csak leszereltem, a vezetékeket se költöttem le, és a nyílásain keresztül nyomtam be a sprayt, nem sajnáltam...

      Érdemes, lehet szétszedni valahogy?

      Cserére is gondoltam, de sehol nem láttam ilyet, és a millió féle Energomat típus kozott nyilvan a programkapcsoló a legkevésbé kompatibilis alkatrész.

      Mit javasol?

      A mosógép a videki hazunkban van, 25 éves lesz, közel nem volt olyan használva, mint az otthoni gép.

      És még kevesebbet lesz, mert a szüleim olyan oregek, hogyy mar nem tudnak kijonni, korabban 4-6 honapot töltöttek itt.

      Vagyis mindenkeppen gazdaságosabb megjavítani, mint kidobni és újat venni.

      (Az egyebkent találó észrevetel, hogy az uj mosógépek víztekerékossága baromság, mert a mosáshoz víz kell... Odahaza mar nem is használunk mosóport, csak folyekonyt, merz a por fel sem oldódik, sokszor a ruhán ott maradt a mosás végére a nedves por...
      Ez is egy értelmetlen , eszetlen takarekossag, mint a porszívók teljesítményének csökkentése...)

      Mit tanácsol ?

      Köszönöm.

      Törlés
    3. https://www.be-shop.eu/Hajdu-Energomat-prograkapcsolo-Uj-d1134.htm?tab=description#anch1

      Feltetelezem, higy ez nem jó az Energoluxhoz...

      Törlés
    4. Létezik AKO és EATON programkapcsoló. 12 programos kell Önnek, azt kell kiderítenie hogy AKO vagy EATON kapcsoló e. Érdemes mégegyszer jól, csepegésig telenyomni kontaktspray-el és a művelet közben jópárszor körbeforgatni a programkapcsoló tárcsáját. Ha sokáig áll a gép, akkor szeret "beoxidosodni" érdemes párszor egymás után jól kitísztítani. Üdv, Gergő

      Törlés
  54. Üdvözlöm.
    A Hajdu automata, mosáskor 2A programnál ill. 2E programnál is csak langyos a viz, 95 ill 60 Celsius helyett. Hőretesz, fűtőtest, és kondenzátor, ezek cseréjével megoldódhat a gond? Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözlöm!
      A hőreteszt kellene megnézi első körben. A utána a fűtőszálat. Más baja nem lehet. A kondenzátor nem befolyásolja a gép fűtését. (Klixon/gáztenziós kapcs. probléma is előfordulhat ritkán)

      Törlés
    2. A sugártörőt ki kell vízköoldóval tisztítani, azért folyik túl (mellé) a víz, el van vízkövesdve a sugártörő.

      Törlés
    3. Köszi szépen a választ, kicseréltem egy újra.

      Törlés
  55. Köszönöm szépen, lehet hogy egy kicsit keverem, a hőretesz ill. a klixon nem azonos? Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  56. De azonos. Ezeket a gépeket kétféle hőérzékeléssel szerelték. Klixonnal vagy gáztenziós "gombával".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. A másik, az utóbbi időben az első öblítéskor amikor vételezi a vizet, ezzel egyidőben a túlfolyócsövön folyik ki a víz. Mágnesszelep-hibára gyanakszom. A mágnesszelep szűrőjét kitisztítottam, sajnos nem vezetett eredményre. Előre is köszönöm.

      Törlés
  57. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  58. Üdvözlöm!
    Az Energolux mosógépem végig mos, centrifugázik is, de nem áll le, folytatja tovább a következö programmal. Mindig figyelnem kell, és centrizés után rögtön kikapcsolni, mert szívja a vizet újra. Mi lehet a baja?
    Előre is köszi a segítséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A programszerkezettel lesz a gond,egy alapos kontakt tisztítás ráfér.

      Törlés
  59. Sziasztok!
    Hajdu Energolux 751.3 mosógépünk (~27éves,)
    Mosás közben a 4-es állásnál megáll nem megy tovább, picit odébb tekerve folytatja de nem melegíti a vizet. Egyébként szivattyúz, vizet vesz és centrifugál.
    Segítséget kérnék hátha valaki tudja mi lehet a hiba oka.
    Amit eddig megnéztem: fűtőbetétek (4 kivezetésű), középsőn 66,9ohm, két szélén 40,1ohm.
    A nyomásmérőhöz tartozó csövet kitisztítottam (áttoltam egy drótot rajta), a vízszint kapcsolóba "bele fújva kattogás hallatszik".
    A klixon 40/60C és a 90C rövid zárat mértem. A dob alján lévő ? is rövid zár mérhető.
    Van valakinek ötlete?
    Köszönöm előre is.

    VálaszTörlés
  60. A programszerkezet fűtésköri érintkezői be vannak égve, meg kell tisztítani. Érdemes a fűtőszálra menő vezetékeket is kimérni. Meg kell nézni másik programon, mondjuk 2E -n hogy fűti e a vizet.

    VálaszTörlés
  61. Köszönöm a tippet megnézem,
    Elvileg sehol sem fűt,
    elkezdtem a kapcsolási rajzzal is ismerkedni, az alapján tervezem végig mérni.
    Gondolom, hogy a programkapcsolót kellene szét szedni, és pucolni. A rajz alapján a klixon 90C kapcsoló is gyanús,bár alaphelyzetben rövid zárat mértem, majd működés közben is meg kell néznem.

    VálaszTörlés
  62. Üdvözlet!
    Hajdu Energolux 751.3 mosógép... nem fűt sehol,elkezdtem kimérni.
    a vízszint kapcsolóba "bele fújva kattogás hallatszik", kimérve viszont P1 kapcsoló 11-13-as érintkezője nem zár, valószínűleg beéget, 11-12-es viszont bont a nyomásnak megfelelően, remélem sikerül beszerezni egy jót. Köszönet az eddigi segítségért.

    VálaszTörlés
  63. Jó reggelt! Kaptam egy Aeg lavamat 240 gépet ez a hajdú német verziója, minden rendben vele, csak ha, áram alatt van kicsit ráz ahol kopott a festék a sarkán. Olvastam itt, milyen probléma állhat fent remélem csak testkábel.

    VálaszTörlés
  64. Üdv mindenkinek érdeklödnék hogy program kapcsoló oxidálódását beégését okozhatja-e kondenzátor hiba 1,5 éve új lett berakva most megint akad

    VálaszTörlés
  65. Nagyszerű cikk, tanulságos eset!

    Afelől érdeklődnék, Minimat 65 gépünk lábait a fém házban nem olyan behajlított fémnyelv biztosítja kicsúszás ellen, mint a cikkben, hanem 2-2 műanyag "szegecs", amiknek kívülről (a gép belsejében persze) csak a feje látszik. Ezeket el lehet távolítani reverzibilis módon? Vagy mivel kell őket pótolni, futómű-generál esetén? Youtube-on láttam olyat, aki egy csavart hajtott be a helyére, de az bemaródik szerintem a lábrugózat felső műanyag darabjába. Előre is köszi tanácsotokért:-)

    VálaszTörlés
  66. Kedves Gergő!

    Valaki a facebookon a barkács rovatban egy régi, kidobásra ítélt Energomattalkapcsolatban érdeklődik, mit csináljon.

    Esetleg Önt nem érdekli alkatrésznek?

    Üdv: Sebestény András

    VálaszTörlés
  67. Üdv! Olyan problémám van ,hogy az energolux thermalom mosas programon nem indul el a dob es teli van vizzel de centrifugázni centrifugazik ha oda tekerem a gombot viszont probaltam leengedni a vizet mosast elinditani de ugy sem forog a dob valamiert...otlete van valakinek mi lehet a probléma? ÜDV H.ROLAND

    VálaszTörlés
  68. Tisztelt GERGŐ! Ha van lehetőség, szeretném felvenni a kapcsolatot Önnel telefonon , mosógép ügyben. Előre is köszönöm a lehetőséget és a hívást, utána visszahívom! Tel: 06309618170. Üdv! Tóth Pál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözlöm Pál, már nem foglalkozom Energomatokkal, bár alkatrészem még sok van hozzá. Egy EnergoLux-ot használok, teljesen felújítottam kívül, belül. Itt a videó róla:
      https://www.youtube.com/watch?v=ULvpduUWpP0

      Törlés
  69. Szerintem a legjobb mosógép az energomat!👍

    VálaszTörlés
  70. A dédipapámnak 40 éves az energomat mosógépe!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lényeg ezeknél a gépeknél, hogy a lábai, görgői legyenek rendbetéve és a fékgyűrűk a lábaiban ki legyenek cserélve, valamint egy új segédfázis kondenzátor sem árt 40 év után bele.

      Törlés
  71. Szervusztok. Egy kis segítség kellene, a programkapcsolón elolvadt pár kábel szigetelés és van olyan amelyik kábel is elégett. Ezek a kábelek a szintkapcsoló oldalon vannak. Ha kép alapján jobban menne akkor HA lehet teszek ide. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  72. Üdvözlet Mindenkinek!
    Energolux 3 pólusú bimetálretesze van a mosógépemben, de nem találok hozzá csak két pólusút. Tudnátok nekem segteni abban, hogy ki tudom-e váltani 2 pólusúval és azt hogyan kell bekötni?
    Köszönettel,
    Attila

    VálaszTörlés
  73. Szuper leírás! Anno 6 éve ez alapján csináltam meg a gépet (Jankát) és azóta is hibátlanul mos heti 3x. Köszönettel L Attila.

    VálaszTörlés
  74. Sziasztok egy kis segítséget szeretnék kérni
    Van egy energolux mosógépem és úgy vélem hogy testzárlatos vagyis csak a dob mert a múltkor elfelejtettem belerakni 1 ruhát. Lekapcsoltam 0 ra a kapcsolóval de nem húztam ki a konnektorból, felnyitottam a fedelét utána a dobot és ahogy hozzányúltam a kádban már vizes ruhához akkor igen csak bizsergő érzés ment át a kezemen, közben fogtam a dobot mert a benne lévő ruha már húzta le. Ahogy Megfogtam el is engedtem mind a 2-t. Mi lehet a baj, hol keressem a hibát? Válaszokat előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  75. Kedves Mindenki! Az idén lesz 45 éves a MIDIMAT mosógépem. Hálistennek nem sok hibája volt eddig. A barátnőim piszkálnak, hogy ez egy ócska gép, sokat fogyaszt és nem mos tisztán. Most, hogy ezt a blogot és hozzászólásokat megtaláltam, megnyugodtam
    Remélem, még sokáig használhatom.

    VálaszTörlés